Beatrix megérkezett Olaszországból Magyarországra és sokkot kapott.
Majd annak érdekében, hogy elviselhető legyen számára az élet nálunk, szépen lassan becsempészte országunkba az itáliai kultúrát és az asztalokra sem a fűszeres, zsíros ételek kerültek hanem kifinomult és változatos igazi ínyenc fogások.
Addig az igazi habzsi-dőzsi lakomák voltak jellemzőek.
Egyébként figyelve a legtöbb reneszánsz lakomát kínáló étterem ajánlatát is bizony sokan összekeverik a lovagit a reneszánsz lakomával. A kettő hangulatában, ételsoraiban is igencsak eltért egymástól.

Hála Beatrixnak, megváltoztak a felhasznált anyagok, az elkészítési módok és a tálalás is. A királyi udvar és a főurak ízlését kielégítendő, különleges mediterrán ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket, sajtokat, fűszereket és tenger gyümölcseit hozattak Magyarországra. Igen kedvelt volt például a fésűskagyló, az osztriga, a rák és a csiga, de Beatrix kedvenc sajtjai (pl. parmezán, pármai) sem hiányozhattak a menüből.
A gyümölcsök közül a füge örvendett a legnagyobb népszerűségnek: állítólag volt olyan lakoma, amikor több mint 45 font (kb. 23 kg) fogyott belőle.
Az egzotikus finomságok közül kedvelt volt még a narancs, a citrom és a gránátalma is.
A halak köréből a pisztrángé, a csukáé, a harcsáé és az angolnáé volt a főszerep.

Mátyás rajongott a hagymáért.
Ez időtájt terjedt el a használata, de legendás királyunk legjobban sütve szerette a hagymaszirmokat.
A fűszerezésnek is kiemelkedő jelentősége volt. Az aromás növények közül a sáfrány, a gyömbér és a bors volt a legkedveltebb, de elterjedt volt a kapor, a szegfűszeg, az ánizs és a szerecsendió használata is. A különféle zöldfűszereket (pl. bazsalikom, rozmaring, majoránna, kakukkfű) ugyancsak szívesen alkalmazták.

Mátyás szívesen ellenőrzite kedvenc fogásainak elkészültét, sőt második felesége Beatrix állítólag saját konyhát is tartott fenn, keze alól valódi cukrászremekek kerültek ki. A levesek fogyasztása például nemigen volt jellemző, a húsokat viszont erősen fűszeres lében, vagy mártásban szervírozták. Ezt általában kenyérdarabokkal mártogatták ki a tálból. A sűrítési módok közül a kenyérbéllel való dúsítás volt használatos, a rántást ekkoriban még nem ismerték. Elterjed volt azonban a párolás, valamint a nyárson, illetve roston sütés módszere. Sertészsírt csak ritkán alkalmaztak, leginkább olajjal és vajjal főztek. Az ételek általában édeskés zamatúak voltak, ami a fűszereken kívül a méznek, az aszalványoknak és a gyümölcsöknek volt köszönhető. A fogások aromájára – a mai gyakorlathoz hasonlóan – a savanykás ízesítők (pl. ecet, tejföl, bor) használata is rányomta bélyegét.

Beatrix egy igazi reneszánsz királyné volt, akinek hála kezdett elterjedni a villa, a fogvájó és a látványos tálalás. A vadakat bundájukban, a szárnyasokat pedig tollakkal dekorálva szervírozták.

Sok lakomát szerveztem már, bár az igazi ínyencségek és finom falatok sajnos csak külföldi megrendelők esetén jöhettek szóba, hiszen ezeknek a rendezvényeknek az ára jóval magasabb. Talán öt-hat évvel ezelőtt az egyik multinacionális vállalat vezetőit mind reneszánsz ruhába öltöztettük és fáklyákkal kísértük át a szállásról az étterembe. Varázslatos volt. Egy angliai rendezvényemen a dekorációba beépített füge eredményezett osztatlan sikert. A multinacionális háttér nélkül, vállalkozóként itthon (pláne Visegrádon) nagyon nehéz piacot szerezni és meggyőzni a megrendelőket arról, hogy egy rendezvénynek legyen valami stílusa, arculata, hiszen ez nem kerül hatalmas vagyonokba és ha már csinálunk valamit, az legyen jó és felejthetetlen. A menük miatti harcot már feladtam, az hogy aki választott ételek nem svédasztalra valóak vagy esetleg az a két étel melyet választott nem illik egymáshoz de ha a vörösborral meglátják egymást az lesz az igazi katasztrófa.  Kit érdekel?! Sokszor és egyra gyakrabban nagyon menhetnékem van és elfogadni azt az angliai állást, aztán rendezni inkább kint a rendeznivalót.

A hely szelleme miatt vagyok még itt és persze Ő miatta, mert szeretem ezt a várost. Minden sarkát, a régi villáit, a műemlékek varázsát, mely inspirál és olyan értékekre emlékeztet melyek fontosabbak az anyagi világ kínálta elérhető javaknál. Szeretem a hegyre felvezető erdőket, a ködös reggeleket és a vérvörös naplementéket. Nem itt élek, csak nap mint nap „látogatóba jövök”.
A városban nincs élet, külső szemlélőként annyit sikerült megállapítanom, hogy az emberek egymás gyűlőléséből és elgáncsolásából űznek sportot és ezzel szórakoztatják magukat. Itt lakni elég sivár lenne. Valószínűleg sokkot kapnék, mint anno Beatrix királyné...