Felkelt a Nap, előttem egy kicsit jobbra, a Duna felett, a reggelhez képest ma sokkal narancssárgább a szokottnál, pont olyan szine van, mint a reggelire elfogyasztani kívánt tükörtojás sárgájának. A meleg rózsaszín és sárga színektől, a fagyos köddel együtt mégis valahogy Indokínát idézi a látvány. Kimondottan alacsonyan tart még az égremászásban, bár én sem állok jól a reggeli készülődésben.

Már úgy ismerik Őt Visegrádon, mint engem. Szerencsére jobban is kedvelik, bár az én népszerűségi indexemmel nem nehéz versenyezni...
Rég járt a városban. Olykor olykor még előfordul itt egy rövidebb időre, de egyre ritkábban.
Jó, jó messze van és nem adják ingyen a benzint sem és én megértek mindent és racionális énem mindezt magától is kitalálja, no de az emocionális én, na az aztán lázad. A skrizofénia is valahogy így kezdődik...

Na szóval hiányzik Visegrádról, mert annyira sokat voltunk itt együtt. Dolgoztunk és dolgoztunk meg amikor nem dolgoztunk akkor beszélgettünk a dolgozásról, meg csináltunk mást is, de az egy privát blog tartalmába férne inkább bele. Jó volt és szerettem azokat a napokat, mégha egy kissé túlpörgött is a melódia a legutolsó évben. De mivel mindketten munkamániások vagyunk, így találtunk egy közös hobbit. Na jó, több szabadidővel azért kiegyeznék.

VisegRádon (is) Rád gondolok. Egyedül soha nem ebédelek vagy vacsorázok a finomságokkal megrakott svédasztalról, nem ülök le feketézni és cigarettára gyújtani a hallban és nem eszem meg a csokoládéba burkolt mogyorókat a mini-bárból. Ezek mind Hozzá kötődnek és azokra a neves napokra tartogatott szokások, amikor mindketten ráérünk és tudunk találkozni, továbbá együtt dolgozni a koránkelős másnapokon, amikor már hajnalban a Napot lessük, hogy szép időnk legyen az outdoor munkához.