Éjjel. 

Milyen egyszerű tények. Mindennapjaink mókuskerekében egy pihenésre alkalmas napszak. Pedig nem, csak bele kell egy kicsit veszni, beleszagolni a nyári virágillatú éjszakákba, összekócolódni és csuromvizesre ázni tomboló viharokban, hóembert építeni amikor a Hold egy nagy kerek kör az égen és kint aludni Dunának parjtán, bőrödön érezni a hűs harmatot. Csoda. Mégis hányszor láttad úgy igazából az éjjel csillagokkal kivart sötét gúnyáját?  Amikor úgy jársz-kersz a köztereken, mintha egyedül lennél ezen az egész világon.

Sárgás fények tükröződnek vissza az aszfaltról, még jobban összekuszálva ezzel a kesze-kusza, girbe-gurba, kopott házfalakat, sikátorokat. Az utcák kihaltak, ha éjjel sétálsz nem találkozol senkivel. Akár sztriptízt is táncolhatsz az autód reflektorfényében az út közepén, nem fog látni senki sem. Visegrád mélyen alszik. Várja az ébredést, hogy egy újabb hajnal virradjon rá.