Csalfa Tavasz cirógatott ma reggel munkába menet a kompon. Az kis bohém, bolondos, szerelmes csajszi voltam az autóban, aki elhitte a napsugaraknak, hogy kint meleg van... ilyenkor nemcsak belé, de az életbe is szerelmes vagyok.
Szeretem a Dunán átpöfögő „tepsi-kompot” melyet kissé tudathasadásos módon a „Zala” nevű hajó rángat át a túloldara. De ez a név sokkal szimpibb mondjuk, mint a Hádész..

Mégis mindig úgy érzem mostanság mintha a pokolba hajóznék át nap mint nap, majd a munka vége szó szerint a menyország.

Tisztelem az élet minden formáját és megnyilvánulását és alázattal fogadom a Sors által rám mért csapásokat. Talán ezér esik annyira piszkosul rosszul a szeretetlenség, úgy hogy nem is ismernek. 

A léleksimogatás, hogy nem bántom a másikat nekem oly természetes, hogy akit valaha szerettem és az életem része volt, nem üldözöm rosszindulattal teljesen.

Nem tudja. Az embernek soha nem a másik embert kell legyőznie, hanem önmaga démonait...

Nem azt kapom, amit adok.

Fájnak a csalódások, hogy sokszor nem láttam tisztán, nem ismertem fel azokat az embereket akikkel szóba se kellett volna állnom, nemhogy megbízni bennük. Nem akarok már karcolódni. Vigyék, vegyék el, rombolják le amit felépítettünk. Soha nem lesz az övék és soha nem tudnak fogást találni rajtunk. Egyik nap még itt vagyok, másnap máshol köszönt rám az új nap.

Súlytalanul szabadon, oda szállok ahová szeretnék. Viszont már nem menekülök. Kivárom a megfelelő pillanatot, nincs más választásom.

Ha építeni nem tudok, csak azért, hogy csináljak valamit, nem rombolok.

Elvesztettem álmokat, illuziókat de azt gondolom ezek kihagyhatatlan lépcsőfokok voltak az életemben. Nehezen másztam meg őket, de csakis ennek köszönhetően vagyok abból a szempontból irreálisan optimista, hogy előrébb jutottam, fejlődtem, a saját értékrendem szerint.  Az anyagi része a dolognak más kérdés, de eddig is mindig volt valahogy, a pénz nem érdekel. (Biztosan kijelenthetem, ha valaki ezt mondhatja hitelesen, hát az én vagyok...)

Visegrád? Az életem könyvében lapozok egyet, mert ezt az oldalt már teleírtam.

Amit vinnem kell az útra összeszedtem. Bármikor becsukhatom az ajtót és magam mögött hagyhatom ezt a helyet.

Nem és nem adom soha de soha fel. A csatát megnyertem, de a háború kimenetelével kapcsolatban már bizonytalan vagyok...