Locs-pocsban és szélvédőt fagyasztó mínuszokban Visegrádon az ember legfőképpen egy jó hótaposó csizmának, kesztyűnek, sapkának és sálnak veszi hasznát. A hegyen még ropog a hó az ember lába alatt és az ablakokra hajnalban jégvirágot rajzol a tél. A Fellegvár folyamatosan ködfátyolba burkolózik, vagy a felhők felett levitál és a Duna felett is hasonló fehér felhő pamacsok úszkálnak. Álomszép
Amíg fővárosunkban dolgoztam a magazinos cégnél és a reggeli órákat számos sorstársammal együtt töltöttem az autóban, mszí donalds kávéjával, a közlekedési dugókban. Akkor még volt értelme a kis csini kabátkáknak, kalapoknak, Angela Falconi tűsarkú csizmáknak és a hozzájuk illő, neves családból származó táskáknak. Még néha rám tör a nosztalgia és elővakarom őket a gardrób mélyéről, de vidéken ez olyan nevetségesen hat és nem könnyíti meg az amúgyis nehézkes beilleszkedési szándékaimat meg közlekedésemet. Kivételesen szocializálódnék.
Másrészt ma már valamennyire kinőttem gyermeki sznobizmusomat.
Másrészt ma már valamennyire kinőttem gyermeki sznobizmusomat.
Félreértés ne essék, nem az a célom, hogy Dale Carnegie ijesztően manipulatív receptkönyve a „Hogyan szerezzünk barátokat?” szerint szeretnék szimpátiát kivívni, hiszen az efajta interperszonális vonzalom semmi másról nem szól, mint a nem éppen érdek nélküli szeretetről. Az érdek pedig nemcsak az anyagiakra vonatkozik sok esetben.
Azt gondoltam, hogy egy szállodában, étteremben igazán jól lehet kapcsolatot építeni, de ahová az emberek pihenni jönnek ott nem szeretnének nagyon új ismeretségre szert tenni, ha mégis azt azért nem éppen az érdekmentes barátkozási szándék vezérli. Ez aztán a társas magány. Így a télidő és locspocs idején azt veszem észre, hogy egy árva lélekkel sem találkoztam, közlekedési csúcsforgalom végképp nem akadályoz a haladásban és egyedül pöttyögöm a billentyűzeten az irodában. Valahogy másképp képzeltem én ezt a turizmust.
Csak ilyenkor fagyban és hóban, nehéz rávenni az embereket, hogy felejtsék el a plázák világát, kaparják elő a hótaposójukat a szekrények mélyéről és jöjjenek ki Visegrádra kirándulni, forralt bort inni és ha szerencséjük van talán a Fellegvár is előbújik téli a felhőtakaró mögül. Arról már nem is beszélve, hogy például hóban, Telihold idején mekkorra élmény sétálni egy nagyot és hógolyózni! Agresszió és fusztráció levezetésére is igen alkalmas tevékenység, a hóember építés az már egy bonyolultabb pszichokérdés, pláne ha csoportosan tesszük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://visegrad.blog.hu/api/trackback/id/tr15294241
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.