A konkurencia, az "ellenség" lebecsülése mindig óriási tévedés. Olyasmi ez, mint egy rossz katonai stratégia. 1815-ben Napoleon alábecsüli Wellington védelmi képességeit, de Okinawán az amerikaiak éppúgy elszámítják magukat, mint 1954-ben a franciák Dien Bien Phunál...
Tévedni emberi dolog - békében és háborúban egyaránt. Az ember téved, ha rosszul értékel egy tényállást, szubjektív módon izgaznak tart valamit, ami objektíven nézve hamis. Létünk alapvető tapasztalata azonban tévedéseinkben, hibáinkban keresendő. Sajnos csak utólag ismerhető fel, hogy tévedtünk és ez biztos okozott némi fejfájást Kleopátrának is az actiumi csatát követően.
Tévedésünk jól észrevehető, a kár pontosan felbecsülhető. Talán pont ezért érdmes következetesen élnünk és tartani magunkat ahhoz az alaptételhez, hogy minden tettünknek következményei vannak (ezoterikus körökben a gondolatainknak is!), mégha nem is hat ki nemzetek sorsára de a sajátunkra és közvetlen környezetünkre biztosan.
Ezt a fajta tudatosságot hiányolom én a mai világból.
Sokkal könnyebb a konkurenciát vagy a "hülye" vendéget szidni, önigazolásokat gyártani és elhitetni saját magunkkal azt a borzalmasan nagy hazugságot, hogy saját életünk és sorsunk nem a mi kezünkben van. (Boldogságunkról nem is beszélve)
De az ember évtizedek óta ugyanaz, ugyanúgy gondolkodik, érez, szeret, gyülől, ugyanúgy visel háborút és hárít, mint elődei. Új köntösben lényegében régi hibák bukkanak föl, melyek szerkezetükben, ok-okozati viszonyaikban azonosak.
A Nagy Goethe is megmondta: "az ember ameddig él, addig téved." (Faust) és egyébként is "háború csak azért van, hogy béke lehessen?" (Arisztotelész)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.