Egy kis időutazás azokba az évekbe amikor a Lepencei strandot még nem rombolták le és lett áldozata a szokásos vállalkozói pénzmosodának. Wellness és fürdő-forradalom ide vagy oda, azt gondolom, hogy a Lepencei strandot pont a retro hangulata miatt szerettük. Meg a teraszos elrendezésű termálmedencékért, és a medencékből kikönyökölve elénk táruló pazar panorámáért. Meg a félköríves vasbeton designelemekért, amelyek szó se róla rondák, de olyan szerethetően csúnyák.
Nem változott itt az évtizedek során szinte semmi, az apró fejlesztések csak úgy finoman, módjával történtek. Ettől aztán olyan otthonos is volt, mint mikor az ember a szülői, nagyszülői házba tér vissza: az ismerős környezetben egyszerre vannak jelen a 25, a 15 és az öt évvel korábbi emlékek.
Kalauz turistáknak
Az alábbi gyakorlati kézikönyvet eddigi munkásságom alatt szerzett tapasztalataim alapján állítottam össze. További megjegyzést ehhez nem fűznék, mert csúnyán el leszek küldve melegebb éghajlatra és repülőjegy nélkül..
Visegrád elhelyezkedése
Számos, tőlem telefonon segítséget kérő, Kedves Vendégünk számára szeretném elárulni, hogy Visegrád nem a Balaton partján található. Sose volt ott, hiába bizonygatják...
Tudom víz az víz és szállodasor pedig szállodasor. De az amire ők gondolnak az Tihany, Apátság és Echo, ami pedig nem a TV csatorna.
Hogy merre is található pontosan Visegrád?
A Budai oldalt ajánlom, a Szentendrei utat, amelyről a közkedvelt szórakozóhelyek is megközelíthetőek állítólag. Csak most egy kicsit tovább kell jönni, a Csiki-Bege McDonalds-t is el kell hagyni, nem kell felhajtani az „Új hídra” csak jönni tovább egyenesen. A Corá-t hagyják ki, még összezavarja a körforgalom. Ez az út lesz később a 11 számú út. Ha a 10-es úton haladunk akkor sem rossz az irány, csak Esztergom felé teszünk egy kisebb kitérőt. (Térkép! vagy GPS!)
Ekkor kikerülve a komfort zónából, elhagyjuk a Budapest táblát és máris vidéken vagyunk, útban Szentendrére. Nagyon szép város. Érdemes felfedezni. Norbi is nyitott itt kávézót, lehet Update enni, kávézni. Cukor nincs, zugiba vigyünk magunkkal..
De most csak haladjunk szépen tovább, követve az utat. Leányfalu, Tahitóthfalu, Dunabogdány.. ezeket a településeket is magunk mögött hagyva nagy valószínűséggel megérkezünk Visegrádra. Ezt a városkapunk áthaladva fogjuk észrevenni, ha esetleg a várostábla elkerülné figyelmünket vagy fordítva...
Figyelem, ha már a Thermál Hotelnél tartunk, elhagytuk a várost.
Tudom, mindenki a városközpontot keresni. Ne keressék. Nincs. Megérkeztek.
Keressék a Fellegvárat, Királyi Palotát ami nem egy és ugyanaz.
Ajánlott olvasmány:
Autóstérkép
Visegrád térkép
Magyarország térkép
Visegrád megközelíthetősége
Visegrád nincs nagyon messze.
Forgalomtól függően Budapestről 45 perc alatt megközelíthető.
Nem a világ vége, ahol le kell dobni a Coca-cola üveget...
Télen, amikor havazik, a visegrádi emberek nem sítalpakon és szánkóval közlekednek, hanem autóval bejárnak sokan Budapestre dolgozni, ergo haza is mennek, tehát a város biztonságosan elérhető személygépkocsival. Beleértve a Hotel Silvanust, Nagyvillám Éttermet, Bob-pályát, Fellegvárat is a Fekete-hegyen, melyet a fagyos hónapokban nem a személyzet használ személyzetis orgiákra...
A városon keresztül felvezető Panoráma utat takarítják.
A hegyre Szentgyörgypuszta után a 11-es útról, egy balkéz felől felfelé haladó másik út is felvezet. Ez körbeöleli a Fekete-hegyet, tehát ha a Szentgyörgpusztához közelebbi részén a Nagyvillám Sípályához vezető úton elkezdünk felhajtani, akkor amikor már az út lefelé halad – azaz elhagytuk a hegytetőt – akkor már a Panoráma úton vagyunk és vissza jutunk a 11-es útra, csak Visegrádon belül.
és fordítva ugyanígy....
Visegrád busszal, komppal és vonattal is megközelíthető. Viszont a Fekete hegyre, ahol a bob-pálya is található buszjárat nem megy fel... a kék-túra útvonalat ajánlom haladóknak.
Visegrád műemlékei
A Fellegvár az a műemlék, melyet nem Mátyás király épített a törökök ellen...
A visegrádi kettős várrendszert 1250-1260 körül építette IV. Béla király és felesége Lascaric Mária királyné, a királynő hozományából. A Fellegvár van a hegytetőn, a bob-pályához közel, míg a Királyi Palota pedig lent a városban. Így könnyedén megjegyezhető.
A Nagyvillám Kilátó nem a Fellegvár, csupán Visegrád legmagasabb pontja. Hiába vitatkoznak velünk a Fellegvár soha nem lesz a Bob-pálya parkolójában, meglepő de a Hotel Silvanus, Nagyvillám Étterem, bob-pálya magasabban fekszik, akár tetszik, akár nem.
A Salamon-torony pedig a kettő között az egyszerűség kedvéért. (Egyik épületben sem lakik senki, ahogy a Parlamentben sem lakik a miniszterelnök.. húúú ezt megkérdezi még egyszer egy turista, biztos agyvérzést kapok.) Kötelező mindenkinek megnézni. Csodálatos élmény és emlék lesz!
Bob-pálya
Elég jól ki van táblázva... keressük a visegrádi bob-pálya táblákat.
A bob-pálya egész évben nyitva tart. Télen is.
A bejárata a bob-pálya parkolójában található, ahol egy kis fahídon kell átsétálni.
A pálya félkör alakú. A bobokkal együtt felhúzzák az embereket a domb tetejére, ahonnan a kanyargos pályán lecsúsznak. Hiába másznak fel a dombtetőre, nem lehet a bobokba belógni, mert csak olyat húznak fel, melyben ül ember.
Szánkót nem kell hozni, bár mi Visegrádon dolgozók szeretjük a júliusi rekkenő hőségben szánkóval felszerelkező vendégeket. Gyerekek is bobozhatnak. Lehet fékezni.
Visegrád saját Millenniuma
Azt gondolom magamról, hogy amikor azt gondolom magamról akkor nekiállok aktív közösségi életet élni, ergo szocializálom magam. (Domesztikálódásról még mindig szó sem lehet..) Szóval beszélgetek embertársaimmal és próbálom feltérképezni a fejükben lévő gondolatok rendszerét vagy annak hiányát.
2009 Visegrád Millenniumi éve
Erre én mérhetetlenül büszke vagyok, pláne úgy hogy nem is vagyok visegrádi, csak holmi „gyűtment”. Ezzel a millenniumi évvel kapcsolatban kérdeztem meg egy-két embert, hogy akkor most ez pontosan mit is jelent és milyen rendezvények is vannak, mit kell nekem erről tudnom. Szeretném én is népszerűsíteni, telekiabálni vele a világot, hogy nézzétek ezt a kicsinyke települést! Micsoda történelmünk van! Most a karitatív időszakomat élem úgy látszik.
Céljaim elérése közben azonban arra kellett rájönnöm, hogy először is tisztázni kell S.O.S a „Millennium” szó jelentését, mert nemhogy leírni de kiejteni sem tudja az emberek zöme. "Hallottam, hogy van valami milénum Visegrádon"... így a telefonba.
"Hja az van, jöjjön el és nézze meg feltétlenül." én meg így
"De ez hol van és mikor lehet megnézn ezt a miléniumot?"
"Nos ezt a Miléniumot minden vasárnap a Fellegvárban, délben lehet megnézni. Megjelenés meztelenül..."
Auuu.
Hogy mit jelent? Ettől a kérdéstől nem emelkedett a népszerűségi indexem, mondhatni mínuszba csúszott.
Tehát:
Millennium = mint a legtöbb kimondhatatlannak tűnő idegen szó, hát ez is latin származású. Magyarul azt jelenti a pályázatokon kívül, melyeken úgyis csak „megfelelően visszafizető” emberek indulhatnak, hogy ezredév, ezeréves évforduló.
Azaz az 1000 éves Visegrád
Visegrád neve az 1009. évben kiadott Szent István kori oklevélben jelenik meg először.
Azért ebbe belegondolni is hátborzongatóan jó érzés nem?
(Hogy mi az a Szent István kori oklevél?! Házi feladat. Tessék utána nézni....)
Visegrád 2009-ben is Szerelem!
A város hangulata, a műemlékek múlt idéző időtlen varázsa, a természet leírhatatlan szépsége.. lezárhatatlan sorok.
Azt hiszem, ha egyszer valakit Visegrádra sodort az Élet, az soha nem szabadul a város vonzásából. Így jártam én is és ettől a szerelemtől nem kívánok megválni.
Pont azért, mert rajongásig szeretem vagyok vele sokszor oly kritikus.
Csak arra tudok kérni mindenkit, hogy szeresse Visegrádot, látogasson el a városba és csak érintse meg azokat a köveket, merüljön el a Dunakanyar panorámájában, barangoljon erdei, kanyargos útjain és térjen vissza újra és újra, hogy lássa télen, nyáron, ősszel és tavasszal. 1000 év. Hihetetlen.
És egy nagyon szép gondolat Visegrád Város Hivatalos honlapjáról és erről az 1000 évről:
Őszintén reméljük, hogy az ezeréves város kitörölhetetlen emlékeket hagy minden vendégünkben. Szeretettel várunk mindenkit rendezvényeinken Visegrád millenniumi gondolatainak jegyében:
„Az ezeréves Visegrád sokkal több, mint egy évforduló, történelmi évszám. Egy közösség által kiérlelt, megfogalmazott gondolat, amely egy Duna menti kisváros azonosság- és összetartozás-tudatának, hagyományvállalásának a kifejezője. Felvállalása a történelmi múltnak és a természeti környezet által ránk hagyott, életünket meghatározó térnek. Az ezeréves Visegrád megfogalmazása, kifejezője az évezred alatt itt éltek emlékezetének, és a helyi polgárok összetartozás-tudatának.
Benne foglaltatik az ezeréves Visegrád gondolatába a neolit kor emberének Lepencén talált agyag istenszobrától, a császárokat imitáló római szoborfejekig, a főesperesi templom töredékességében is egyetemes esztétikai értéket hordozó emberarcos freskótöredékeitől, a Szent András monostor honfoglalás kori motívumkincsre emlékeztetető díszítéssel ellátott művészi faragványaitól, Anjou királyaink korának mindennapjait megörökítő, figurális díszű csempékből felépített, könnyedségükben is katedrálisként magasodó cserépkályha alkotásaitól Zsigmond európai hírű palotájának monumentális kútjain, Mátyás korának átszellemült arcú puttószobrain keresztül, a vörösmárványba álmodott Visegrádi Madonnáig, a 18. században betelepülő németajkú lakosság mélyen megélt vallásosságának művészi tárgyaitól: medalionoktól, kegyérméktől, megsárgult gót betűs imakönyveitől a visegrádi temető neogót német feliratos sírköveitől a 19. században újra felfedezett, Visegrádot, mint a dicső régmúlt jelképeként ábrázoló festményekig minden, ami örök és emberi. Része az 1000 éves Visegrádnak Kisfaludy, Petőfi, Arany János és Áprily ránk vonatkozó minden sora és maghatározó része a ma itt alkotó művészek munkássága.
Büszkén mondhatjuk, hogy részei, örökösei, folytatói vagyunk múltunknak, az ezeréves Visegrádnak.”
Visegrád ezer éves történelme előtt tisztelegve a város ünnepi évet hirdetett. Érdemes figyelemmel kísérni a programokat a honlapokon.
Visegrád város felébredni látszik az idei szezonban.
A szolgáltatók és a város kart kartba öltve színvonalas és érdekes programokkal igyekszik a városba turistákat csalogatni. Zenés nyári esték vagy ha valaki inkább a Reneszánsz kor világában merülne el, akkor a Reneszánsz estéket tudnám tiszta szívből ajánlani, egy kellemes szórakozást ígérő lovagi tornával, hangulatos sétával a Királyi Palotában és végezetűl a megfáradt turisták legkedveltebb programjával a lovagi lakomával. Egy stílusra felépített teljes program, mondhatni ingyen.
Mielőtt Visegrádra utaznának feltétlen érdemes elmerülni a városi honlap eseménynaptárába, amely nemcsak hasznos információkkal szolgál de vizuális élménynek sem utolsó. A hírek, események bemutatása és leírása egy olyan grafomán és „könyvkukac” számára, mint amilyen én is vagyok már önmagában élvezet, hiszen a kultúrális programok szerkesztőjének kifinomult stílusa, gazdag és fordulatos szóhasználata a mai online magazinok világában már igencsak ritka. Nem tudom kit tisztelhetünk szerkesztőként, de csak gratulálni tudok!
Magam is számos honlapot igyekszem szerkeszteni a magam elvei szerint, pontosan tudom mennyi időt és energiaráfordítást igényel ezek folyamatos aktualizálása, majd a felvitt anyagok olvasottságának, látogatottságának elemzése, kiértékelése, hogy mi érdekli a város iránt érdeklődő turistákat. Tehát
www.visegrad.hu.
Abban bízom, hogy lassan elindul egy közös munka és a város vezetősége, a vállalkozók ráébrednek végre; egy csónakban evezünk, mindannyiunknak ugyanaz az érdeke, hogy lehetőség szerint minél többen látogassanak el Visegrádra és ha már itt vannak, lehetőség szerint olyan jól érezzék magukat, hogy visszatérjenek még hozzánk. Azután, mint a Vodafone reklámban, hozzanak magukkal még több turistát...
Sajnos, hihetetlenül lassan megy még minden a budapesti tempóhoz képest de legalább elindult egy folyamat. Közös fórumokról, egyeztetésekről, tapasztalatok megbeszéléséről sajnos nem tudok, de ez már egy másik szakasz lenne. Az elindított projektek, programok utánkövetéséről, utólagos monitoring munkákról, statisztikákról, felmérésekről szintén nem hallottam még, de ez érthető. A mindennapos mókuskerékben senkinek nem marad sem energiája, sem ideje ezzel foglalkozni, ráadásul mivel szezonális szektorról beszélünk, a magas bér-, rezsi- és anyagköltségek teljesen lehetetlenné teszik, hogy külön erre bárki egy „marketinges” kollégát alkalmazzon. A legtöbb vállalkozó amolyan „one-man-show” stílusban próbál szó szerint életben maradni, mert a mai árak mellett különösebb profitra szert tenni mondhatni lehetetlenség. Túlélünk még mindig abban a reményben, hogy egyszer majd jobb lesz. Kicsit olyan ez, mint Godotra várva.
Tehát érdemes mindent mindig újra gondolni, ahogy a Reneszáns Év szlogenje is szól és kilátogatni a „Reneszánsz élő városába” Visegrádra, sétálni a Királyi Palotában és a Salamon toronyban (Ági idegezvenető zseniális! Az első szórakoztató és érdekfeszítő idegenvezetés volt melyen részt vettem, amit nem untam egy húsz perc után...) megtekinteni egy lovagi tornát, szarvasgombát keresni, sétakocsikázni a városban, ebédelni a Nagyvillám Étterem teraszán és bobozni, Canopy túrázni.
Hajrá Visegrád!
Valahogy nincs nekem helyem ebben a világban és hiába próbálok kapaszkodni, helyet találni erőn felül nap mint nap tenni, haladni előre, valahogy a szerencse nincs mellettem. Talán kevés vagyok hiába van saját vállalkozásom, építettem fel cégeket, vezetek létesítményeket, egyszerűen nincs jővőképem, nem látom, hogy itt bármerre haladni lehetne. Ha haladtam, úgy rúgtak visszafelé hol politikailag, hol a „nagyhalak”, hol az irigyek, hogy öröm volt nézni, persze ettől még megyek és nyomom, csak értelmét nem látom. A pénz nem motivál, egyszerűen nem érdekel.
Megtettem mindent, kihoztam a maximumot, napi 12-16 órát dolgoztam közel tiz éven keresztül és közben főiskolára és egyetemre, meg nyelvtanfolyamokra jártam meg mindenfélét tanultam és olvastam, mert egy hülye maximalista vagyok. Olyan sok időt veszítettem, de minek. És próbáltam a legjobb nő lenni, a legsportosabb, a legvagányabb, és minden területen mindig felülmúlni magam és legyőzni azokat a korlátokat. Olyan nő akartam lenni, aki partner tud lenni mindenben, legyen szó akár síelésről, bármilyen táncról, étkezésről, egy nagy protokoll vendégség háziasszonyszerepéről vagy a hálószobáról, mindig mindenben tökéletes, folyékonyan beszél nyelveket, gyönyörű, elegáns és mellette dolgozik, vannak céljaik, önálló élete, érdeklődési köre, értelmes, valami „perfect first lady” szerep lett volna ez. El tudjátok képzelni, hogy azzal töltöttem nem kevés időt, hogy órákon át elemeztem az általam nagyra tartott híres nők fényképeit, önéletrajzaikat olvastam és próbáltam változni folyamatosan,felvettem magam videóra, kielemeztem és gyakoroltam, gyakoroltam, jobb és jobb lenni és mivel a külső hamar unalmassá válik, tanulni...
Megtanultam mindent, magamnak. Semmi sem sikerült. Nem akartak soha igazán és olyan rohadtul magányos voltam ebben a bolond életben végig, valahogy mindig egyedül, mindenhonnan kilógva, olyan furcsa különcként..
Tizenhét évesen próbáltam segítséget kérni először, amikor már nem ment elkezdtem nem enni és negyven kiló alá menni... mire leállítottak az utcán és kötöttek velem egy fotómodell szerződést egy farmer reklámba... hú de fájt. József Attilának volt igaza: nagyon fáj. De tényleg na.
Nincsen nekem már semmim, ha ma elkezdem már szerződést se fogok kapni, csak talán egy koszorút azokra a Dunában leúsztatott hamvakra.
Úgy hírlik lesz Visegrád TV. Őszintén? Őszintén felröhögtem. Most hogy már van kábeltévé, rákaptam a médium ízére a honfitársak. Ja, hogy a Polgármestert is kigolyóznák? juj ez nem szép!
Ejnye na! jól rácsaptam a kezemre, nehogy leírjam amit gonolok.
Apropó, olvasta valaki Gabriel García Marquez: 100 év magány című regényét?
Eltáncoltam az eltáncolnivaló első két felvonását.
Azt kell, hogy mondjam most már nagyon de nagyon kellemetlen számomra, hogy minden egyes pályázat melyet sikerrel szeretnék befutni egészen egyszerűen gellert kap a politika miatt.
Hogy melyik oldal adja a pofonokat? Fogalmam sincs, ugyanis képtelenség követni a képviselők színváltozásait. Gyakorolgatom a lobbizást, ahogy a nagyok is csinálják, de olyan embereknek, akik nem tudják mit akarnak - azon kívűl, hogy a rokonok legyenek a beszállítók - igen nehéz bármit is ajánlani.
A miniszoknyát eddig méltatlannak éreztem és már lejárt lemeznek, de eszköztáramban nem maradt más, hiszen nem szakmai alapokon születik az ítélet.
Na most táncolhatok a projektor fényében a kis feszülős rongydarabban... Ezt méltatlannak éreztem, leginkább magamhoz, mivel utálom amikor a mellemmel és a fenekemmel tárgyalnak és nem teremtenek szemkontaktust velem, nem a mondanivalóm, előadásom tartalmára figyelnek. Pfffúj.
Pont jókor megyek el függő- és vietnámi hídépítést tanulni külföldre. Az ember lánya teljes tehetetlenségében és útirányvesztésében legalább egy kurva hidat tudjon építeni a két part között.
Rákaptam az IQ tesztekre. Minnél többször töltöm ki ezeket – pedig más kérdéseket dob be a rendszer – annál magasabb. Mik vannak! Ma sikeresen elértem a 138 pontot, meg nem untam már az elején a kérdésekre a válaszolgatást, mert nem bírom a monotóniát, ettől figyelmetlen leszek és hibázok. Szerintem ha még sokáig lázasan gyakorlok, akkor átlépek a zseni kategóriába, ami az őrültséggel határos. Ebből csak az utóbbi eredmény nem lesz meglepő...
Azt gondolom nincs abszolút IQ csak relatív, úgyhogy most mehetnék lassan „Menzázni”?!
Ááá.. azt hiszem az IQ teszt egy dolgot mér, hogy miként tud az ember IQ tesztet kitölteni. Végülis a pszichológiai meg szondi teszteket is be lehet tanulni.
Rajzolásban és mértani ábrákban királylány vagyok, a mateknál nem volt sok kedvem meg türelmem. A sorozatokkal még elvoltam - ennek a blokknak a feloldása a pszichoanalitikus muki feladata lenne - szóképek is okés, a szövegesek egy részét a legnagyobb meglepetésemre megugrottam, de fejben lerajzoltam az összeset. Na de amikor A-ból B-be indulnak meg repked a légy is, azt még mindig kegyetlenül utálom. Lefagy az agyam tőle. Szerintem aludnom kéne..
Úgy 10 éve Settlers függő lettem, non-stop, aztán a Honfoglalásnál győzelem-dependens, most meg ez a tesztezés. Botrányos. Ráadásul „ma” mennem kell szavani is a városi előljárók elé, meg aranyoskodni egy kicsit és már három-négy napja egyáltalán nem aludtam. Szövegeket fordítottam angolra, szerkesztgettem a neten, melóztam és hajnali ötkor kicsit teszteztem mielőtt munkába indultam volna. Simán életképes vagyok 0 óra alvással és enni sem eszem, mert elfelejtettem régen boltba menni no meg nem vagyok éhes és nincsennek ilyen Maslow piramisában "létfentartó szükségleteim" valahogy elmúlt minden ilyen életfunkcióm, ami nem baj. Egyedül élek. Úgylátszik engem a wireless táplál, mert azzal 24 órás kapcsolatban vagyok...
Ez a szavazás is olyan, hogy be kell tudni xelni a jó választ.... Brrr. Még sokat gyakoroljuk, belejövünk, mint az IQ tesztbe.
már megint 3 óra, még van két órám játszani azután kelés és melódia.
Jövőhéten megdöntöm Sharon Stone IQ csúcsát... ami pont nem jelent semmi....
ugyanaz a kis hülyeee vagyok.
Csalfa Tavasz cirógatott ma reggel munkába menet a kompon. Az kis bohém, bolondos, szerelmes csajszi voltam az autóban, aki elhitte a napsugaraknak, hogy kint meleg van... ilyenkor nemcsak belé, de az életbe is szerelmes vagyok.
Szeretem a Dunán átpöfögő „tepsi-kompot” melyet kissé tudathasadásos módon a „Zala” nevű hajó rángat át a túloldara. De ez a név sokkal szimpibb mondjuk, mint a Hádész..
Mégis mindig úgy érzem mostanság mintha a pokolba hajóznék át nap mint nap, majd a munka vége szó szerint a menyország.
Tisztelem az élet minden formáját és megnyilvánulását és alázattal fogadom a Sors által rám mért csapásokat. Talán ezér esik annyira piszkosul rosszul a szeretetlenség, úgy hogy nem is ismernek.
A léleksimogatás, hogy nem bántom a másikat nekem oly természetes, hogy akit valaha szerettem és az életem része volt, nem üldözöm rosszindulattal teljesen.
Nem tudja. Az embernek soha nem a másik embert kell legyőznie, hanem önmaga démonait...
Nem azt kapom, amit adok.
Fájnak a csalódások, hogy sokszor nem láttam tisztán, nem ismertem fel azokat az embereket akikkel szóba se kellett volna állnom, nemhogy megbízni bennük. Nem akarok már karcolódni. Vigyék, vegyék el, rombolják le amit felépítettünk. Soha nem lesz az övék és soha nem tudnak fogást találni rajtunk. Egyik nap még itt vagyok, másnap máshol köszönt rám az új nap.
Súlytalanul szabadon, oda szállok ahová szeretnék. Viszont már nem menekülök. Kivárom a megfelelő pillanatot, nincs más választásom.
Ha építeni nem tudok, csak azért, hogy csináljak valamit, nem rombolok.
Elvesztettem álmokat, illuziókat de azt gondolom ezek kihagyhatatlan lépcsőfokok voltak az életemben. Nehezen másztam meg őket, de csakis ennek köszönhetően vagyok abból a szempontból irreálisan optimista, hogy előrébb jutottam, fejlődtem, a saját értékrendem szerint. Az anyagi része a dolognak más kérdés, de eddig is mindig volt valahogy, a pénz nem érdekel. (Biztosan kijelenthetem, ha valaki ezt mondhatja hitelesen, hát az én vagyok...)
Visegrád? Az életem könyvében lapozok egyet, mert ezt az oldalt már teleírtam.
Amit vinnem kell az útra összeszedtem. Bármikor becsukhatom az ajtót és magam mögött hagyhatom ezt a helyet.
Nem és nem adom soha de soha fel. A csatát megnyertem, de a háború kimenetelével kapcsolatban már bizonytalan vagyok...
Minden ember másként keresi a boldogságot, de mindenki csak azt találja meg, amit maga hozott létre.
A sárga lámpákra ragasztott szemek és szélesre nyúlt mosolygós szájakat például nagyon szeretem! és a becsapós plasztik gólya is nagyon tetszett. Azt pótolta a mindennapokban, ami erősen hiánycikk.
Igennel Fellegek várában
úgy 150-200 körül elfelejtettem számolni mennyi holtomiglan holtodiglan projektet szerveztem meg. Most már fájnak az esküvők.
Két idegen emberrel ülünk végig hosszú órákat, sokszor több héten, hónapon keresztül és tervezzük a Nagy napot. Ceremóniát a Királyi palotában, a Fellegvárban, erdőkön-mezőkön, luxushajókon, kastélyokban, villákban, múzeumokban etc. A munka már rutinból megy és legnagyobb szomorúságunkra sajnos nagyon ritkán ülnek velem szemben olyan párok, akik körül zizeg a levegő, már messziről is látszik rajtuk az ég is egymásnak teremtette őket. Elmaradnak az apró kis érintések, gesztusok, lopott csókok, huncut összekacsintások. Nem kell ahhoz jósnőnek lenni, hogy determináljam a drámai végzetet...
Megpróbálom őket elképzelni, amikor megismerkedtek, hogy mit éreztek, remegett-e térdük-lábuk, szálltak-e pillangók a gyomrukban. Mire gondoltak, amikor először meglátták egymást? Mennyire vágytak közös ágyra, közös asztalra?
Nézem őket és azon gondolkozom, mennyire kívánhatták egymást, vajon szétharapták-e saját szájukat a gyönyörtől és zuhantak újra és újra a beteljesedés tengerének izzadságcseppektől sós hullámaiba? Egyáltalán hányszor szeretkezhetnek még egy héten?! Hányszor szólhatnak egy jó szót a másikhoz, becézgetik őt, a karjaikba zárják, nézik ahogy alszik éjjel, a kedvencét főzik, és amikor a földről felemelik padlón hagyott ruháját beleszagolnak, mert nem tudnak meglenni az illata nélkül. Vesznek neki virágot, apróságokat vagy masszírozzák fájó hátát?!
Vajon súgtak szerelmes szavakat egymás fülébe és borzongott-e az asztal alatt combra csúsztatott kéztől a test.
Amit nagyrészt látok olyan de olyan messze van ettől. Elkeserítő.
Borzalmas teher, hogy nem szólhatok azoknak a pároknak akik a vesztükbe rohannak. Nem figyelmeztethetem a menyasszonyt, hogy a kiszemelt jövendőbelije az esküvő alatt azért hízelegte be magát az irodánkba, hogy onnan hívja fel csalódott kedvesét.
Teszem a dolgom és még mindig rácsodálkozom arra, hogy az esküvőknek mennyire semmi köze a Szerelemhez. Igen. Nagybetűvel. Hiszen azzal a nővel/férfival állnak oltár elé, akit csak egyszerűen úgy neveztek Ő. Nagyon nagybetűvel...
Figyelem őket, veszem az apró jeleket. Külső szemlélőként ismeretlenül könnyű dolgom van. Idegenek.
Férj és feleség.
Élnek majd egymás mellett, közös ágyban ragadja őket magával az álom és ugyanabban a közös ágyban ébrednek. Közhelyek a kávé felett, szótlan reggelek, csak a szükségeset, semmi érzelmeset. Rohanás az élet, már nem hívják egymást „kedvesemnek”.
Marad a közhelyes birtokos, férjem-feleségem.
Menekülés munkába a némaságból, a közös tető alól, ki a szabadba, az életbe.
Az idő szitáján kihull a törődés, a figyelem, mindennek kötelesség íze marad csupán.
A közös életük lett, immár a kötelességük.
Legrosszabb esetben a casus belli, maga a közös gyermek..
Nem a házassággal van a baj, hanem hazugságokkal. önmaguknak, hogy már messzire elkerülik a tükröket.
A szerelem maga élet, mely paradox módon szembesít az elmúlással és annak minden fájdalmával. Nem tudhatod még meddig vezet utad, mikor foszlik köddé és veszíted el boldogságodat. Hosszú távon az elég ha szívedre hallgaszt....
.....és megtanulsz nemet is mondani.
Éjjel.
Milyen egyszerű tények. Mindennapjaink mókuskerekében egy pihenésre alkalmas napszak. Pedig nem, csak bele kell egy kicsit veszni, beleszagolni a nyári virágillatú éjszakákba, összekócolódni és csuromvizesre ázni tomboló viharokban, hóembert építeni amikor a Hold egy nagy kerek kör az égen és kint aludni Dunának parjtán, bőrödön érezni a hűs harmatot. Csoda. Mégis hányszor láttad úgy igazából az éjjel csillagokkal kivart sötét gúnyáját? Amikor úgy jársz-kersz a köztereken, mintha egyedül lennél ezen az egész világon.
Sárgás fények tükröződnek vissza az aszfaltról, még jobban összekuszálva ezzel a kesze-kusza, girbe-gurba, kopott házfalakat, sikátorokat. Az utcák kihaltak, ha éjjel sétálsz nem találkozol senkivel. Akár sztriptízt is táncolhatsz az autód reflektorfényében az út közepén, nem fog látni senki sem. Visegrád mélyen alszik. Várja az ébredést, hogy egy újabb hajnal virradjon rá.
Ez nem az a szomszédok, ahol unalmas házaspároknak fáj a feje az időjárától és a gyerekek ugróköteleznek az idegeiken. Ismeretlen emberek, személytelen környezetben, ahol nem veszi körbe őket életükről oly sokat eláruló tárgyaik. Általában a szállóvendégek nagy része nem éppen a hivatalosan nyilvántartott kedvesével szokott nálunk egy-egy lopott csók erejéig megszállni, elszállni... Messziről felismerhetők a szeretők, az őket körülölelő erotikus kis szikrafelhőkről. Sajnos(?) egy házaspár soha nem néz úgy már egymásra, mint ők akik a tilosban járnak. Kissé zavartan és súlytalanul érkeznek, észrevétlen távoznak.
Szerelem vagy csak puszta vágyakozás a szexuális beteljesülésre? Hogy valaki újra és újra vadul csókolja, átkarolja, magához szorítsa és kívánja? Érezze a tarkóján forró leheletét. Olykor talán a tiltott gyümölcs izgalmának édes íze, vagy első kalandtúra a másik testének felfedezésére, megismerni bőrének illatát és tapintását, lecsókolni izzadságcseppjeit hajtja őket.
Egynek lenni, olyannyira egynek, hogy aztán belekiabáljon a nagy Visegrádi éjszakába, úgy hogy mind a 180 szoba lakója fültanúja legyen a gyönyör hangjainak, amely csak akkor zavar minket álmunkba, ha nem belőlünk szakad fel.
Total fucking art.
Éljen a belföldi turizmus.
Present tense
Kacifántos politikai szövődmények és kisvárosi szappanopera.
A városban adott egy mézesbödön, melyet úgy hívnak városközpont.
A tervpályázat lezajlott és annak eljárása is véget ért. A városközpont és annak tervpályázata 2004-es évig nyúlik vissza, amikor a város már kiírt egy ötletpályázatot melynek az eredményeit használták fel a mostani pályázathoz. Haladunk, mint a vonat mostanság...
Future tense
Lesz a városnak főtere, egészségközpontja, üzletek és lakások.
Sok jó és szükséges ötletet tartalmaz, mint a közművesítés, infrastruktúra fejlesztést, önkormányzati intézmények egy helyre történő telepítését, hiszen őrület lehet úgy dolgozni, hogy fél órát kell gyalogolni, ha a hivatalból beszélni akar valakivel egy okmányirodás munkatárs, a művelődési házat nem is említve.
A közparkok, Duna parti sétány szintén szükséges, mert Visegrád jelenleg „alvó” város, melyben a szolgáltatóknak ha a helyi lakosságból kéne megélniük, bezárhatnák a boltot.
A mélygarázst egy kissé túlzásnak érzem, de merjünk nagyot álmodni. Presser dalszövegét kissé átírva, majd az EU...
A többi finomságot és apró részletet még nem lőném le, robbanak azok előbb vagy utóbb maguktól is, mint az öngyilkor terrorista.
Present tense
Egyébként egy kezemen meg tudom számolni hányan vannak, akik valóban dolgoztak hosszú-hosszú éveken át ennek a projektnek a megvalósulásán és vannak olyanok is aki csak arra eszméltek fel hirtelen, hogy benne ülnek a mézesbödönben, mások pedig arra, hogy csupán kívűlről nyalogatják azt. Bizar-vihar előtti csendélet.
My, Your = your is mine
A bibi a dologban ott van, hogy sokan annak reményében, hogy csurran-csepen valami a hálás vállalkozó barátoktól most ébredtek fel csipkerózsika álmukból, hogy meg kéne alapozni azt a hatalmi tőkét némi pályázati pénzekből, nehogy már a mézesbödön nyalja ki a macit...
Outsiders - right and left and right and left... step by step
Úgyhogy most a bödönben ülök duzzognak és halálosan elárultnak érzik magukat, ahelyett, hogy az asztalracsapnának és jól rávernének azokra a csúnya éhes kezekre, akik csak szeretnének odabent lenni.
A feltörekvésre vágyók azok akik piszkosul kritizálnak és kötekednek, továbbá mélységesen fel vannak háborodva és keresik szövetségeseiket.
Hiszen a politika nem más tulajdonképpen, mint a kellő pillanatban való hazudás...
Szövetségeseket pedig ígéretekkel lehet a legjobban megnyerni magunknak és mint tudjuk az ígéret szép szó, ha fizetnek úgy jó...
Engedjenek meg még egy közhelyet: „a pénz hatalom” és még ha valaki az államét is szórja, azért az úgy tűnik a „beszállítóknak” mintha a sajátját osztogatná a jótett lélek.
A kitartó seggnyalással a politikai életben – ismét tisztelet a kivételnek – előbb utóbb a mézesbödönbe is engedik bele-bele nyalakodni az embert.
Majd ha már szilárdnak érezzük a pozíciónkat – maradva a hasonlatnál, azaz bödönön belül - akkor szokás egy jó nagyot belerúgni a fényesre nyalt hátsókba.
Az áldozatoknak - így madártávlatból – azt nem szabad elfelejteniük, hogy egy jó „hadvezér” ismeri a legjobb startégiát, „szeresd ellenséget” és ismét egy ősrégi japán közmondást idézve: „egy jó erős seggberugással lehet a leggyorsabban előre haladni..”
How...?
Tehát Visegrádon egyenlőre ott tartanak, hogy mindenki beállt suttyomban a másik háta mögé és azon gondolkozik rúgjon vagy ne. Óriási!
Present perfect continuous
A capite foetet piscis.
Az egész országban pártszinezettől függetlenül ez megy, csak nagyobb a lépték és több nulla zárja a sort. Külföldi megítélés szerint a korrupció melegágya kishazánk, mégis hány politikust csuktak le eddig korrupció miatt vagy gazdasági bűncselekményért?
A botrány mindig akkor tör ki, ha valaki felrúgja az addigi erőviszonyokat és újrafelosztásra játszik vagy suttyomban több pénzt tenne az üvegzsebébe.
Active voice
Az ember lánya csak ücsörög itt és ücsörög ott, elolvassa ezt és elolvassa azt, megnézi jobbról, balról, a maga ártatlan módján beszélget ezzel, meghallgatja azt és kiszedi a lényeget - független lévén teszi ezt könnyedén, mindenféle kognitív disszonancia nélkül – aztán összerakosgatja azokat a lego kockákat. Aztán legózik. Continuous.
Indicative mood
A társadalom nyílvánvaló módon kettészakadt, úgyhogy nagy a tét és kapar mindenki.
Future Perfect
Az Elitbe való tartozás a cél, ellenzék, függetlenek, kormánypárt és néhány médiamajom, ügyvédek, jogászok, vállalkozók jól megférnek egymás mellett. A pénz másodlagos, a hatalmon az első.
r-go! Akinek hatalma lesz, annak jogában áll ellenőrizni a másikat és talán nem kell tovább rejtegetnie vagyonát sem.
No meg ott van aki jövőidőben lenne annak az Elitnek a tagja: naív, ifjú titánok vagy idealisták – akik tudattalanul bepucsítanak a seggberúgáshoz, még a tojáshéj is csattan popsijukon - sokan jó szándékkal és tettrekészen álmokat szövögetve ( „uralkodói köröben” pusztán droidoknak hívott buzgómócsingok).
Na ők kerülnek beáldozásra olyan esetekben, amikor egy városközponthoz hasonló mézesbödön a tét.
A közbeszerzések esetén általában pedig nem lopják el a pénzt. Simán ellopják. That’s goes on.. simple.
Perfect Continuous Tense
Pártoktól, színezettől függetlenül nem marad itt semmi sem pár év múlva. Nemhogy városközpont! Hja persze.
Álmodozhatunk majd off-országról, ahová elúsztatják majd azokat a mézes bödönöket.
The End
Gasztronómiai reneszánsz
Beatrix megérkezett Olaszországból Magyarországra és sokkot kapott.
Majd annak érdekében, hogy elviselhető legyen számára az élet nálunk, szépen lassan becsempészte országunkba az itáliai kultúrát és az asztalokra sem a fűszeres, zsíros ételek kerültek hanem kifinomult és változatos igazi ínyenc fogások.
Addig az igazi habzsi-dőzsi lakomák voltak jellemzőek.
Egyébként figyelve a legtöbb reneszánsz lakomát kínáló étterem ajánlatát is bizony sokan összekeverik a lovagit a reneszánsz lakomával. A kettő hangulatában, ételsoraiban is igencsak eltért egymástól.
Hála Beatrixnak, megváltoztak a felhasznált anyagok, az elkészítési módok és a tálalás is. A királyi udvar és a főurak ízlését kielégítendő, különleges mediterrán ételeket: zöldségeket, gyümölcsöket, sajtokat, fűszereket és tenger gyümölcseit hozattak Magyarországra. Igen kedvelt volt például a fésűskagyló, az osztriga, a rák és a csiga, de Beatrix kedvenc sajtjai (pl. parmezán, pármai) sem hiányozhattak a menüből.
A gyümölcsök közül a füge örvendett a legnagyobb népszerűségnek: állítólag volt olyan lakoma, amikor több mint 45 font (kb. 23 kg) fogyott belőle.
Az egzotikus finomságok közül kedvelt volt még a narancs, a citrom és a gránátalma is.
A halak köréből a pisztrángé, a csukáé, a harcsáé és az angolnáé volt a főszerep.
Az étlapról a vadhúsok sem hiányozhattak: az őz, a nyúl, a szarvas és a vaddisznó a legnépszerűbb ínyencfogások között szerepelt. Ezek mellett persze még számtalan húsfajta (pl. szarvasmarha, juh kecske, lúd, kacsa, páva és pulyka) igen kedvelt volt.
A királyi udvarban talált hatalmas mennyiségű állatcsontmaradvány is arról tanúskodik, hogy a hús volt az elsődleges nyersanyag.
Mátyás rajongott a hagymáért.
Ez időtájt terjedt el a használata, de legendás királyunk legjobban sütve szerette a hagymaszirmokat.
A fűszerezésnek is kiemelkedő jelentősége volt. Az aromás növények közül a sáfrány, a gyömbér és a bors volt a legkedveltebb, de elterjedt volt a kapor, a szegfűszeg, az ánizs és a szerecsendió használata is. A különféle zöldfűszereket (pl. bazsalikom, rozmaring, majoránna, kakukkfű) ugyancsak szívesen alkalmazták.
Mátyás szívesen ellenőrzite kedvenc fogásainak elkészültét, sőt második felesége Beatrix állítólag saját konyhát is tartott fenn, keze alól valódi cukrászremekek kerültek ki. A levesek fogyasztása például nemigen volt jellemző, a húsokat viszont erősen fűszeres lében, vagy mártásban szervírozták. Ezt általában kenyérdarabokkal mártogatták ki a tálból. A sűrítési módok közül a kenyérbéllel való dúsítás volt használatos, a rántást ekkoriban még nem ismerték. Elterjed volt azonban a párolás, valamint a nyárson, illetve roston sütés módszere. Sertészsírt csak ritkán alkalmaztak, leginkább olajjal és vajjal főztek. Az ételek általában édeskés zamatúak voltak, ami a fűszereken kívül a méznek, az aszalványoknak és a gyümölcsöknek volt köszönhető. A fogások aromájára – a mai gyakorlathoz hasonlóan – a savanykás ízesítők (pl. ecet, tejföl, bor) használata is rányomta bélyegét.
Beatrix egy igazi reneszánsz királyné volt, akinek hála kezdett elterjedni a villa, a fogvájó és a látványos tálalás. A vadakat bundájukban, a szárnyasokat pedig tollakkal dekorálva szervírozták.
Sok lakomát szerveztem már, bár az igazi ínyencségek és finom falatok sajnos csak külföldi megrendelők esetén jöhettek szóba, hiszen ezeknek a rendezvényeknek az ára jóval magasabb. Talán öt-hat évvel ezelőtt az egyik multinacionális vállalat vezetőit mind reneszánsz ruhába öltöztettük és fáklyákkal kísértük át a szállásról az étterembe. Varázslatos volt. Egy angliai rendezvényemen a dekorációba beépített füge eredményezett osztatlan sikert. A multinacionális háttér nélkül, vállalkozóként itthon (pláne Visegrádon) nagyon nehéz piacot szerezni és meggyőzni a megrendelőket arról, hogy egy rendezvénynek legyen valami stílusa, arculata, hiszen ez nem kerül hatalmas vagyonokba és ha már csinálunk valamit, az legyen jó és felejthetetlen. A menük miatti harcot már feladtam, az hogy aki választott ételek nem svédasztalra valóak vagy esetleg az a két étel melyet választott nem illik egymáshoz de ha a vörösborral meglátják egymást az lesz az igazi katasztrófa. Kit érdekel?! Sokszor és egyra gyakrabban nagyon menhetnékem van és elfogadni azt az angliai állást, aztán rendezni inkább kint a rendeznivalót.
A hely szelleme miatt vagyok még itt és persze Ő miatta, mert szeretem ezt a várost. Minden sarkát, a régi villáit, a műemlékek varázsát, mely inspirál és olyan értékekre emlékeztet melyek fontosabbak az anyagi világ kínálta elérhető javaknál. Szeretem a hegyre felvezető erdőket, a ködös reggeleket és a vérvörös naplementéket. Nem itt élek, csak nap mint nap „látogatóba jövök”.
A városban nincs élet, külső szemlélőként annyit sikerült megállapítanom, hogy az emberek egymás gyűlőléséből és elgáncsolásából űznek sportot és ezzel szórakoztatják magukat. Itt lakni elég sivár lenne. Valószínűleg sokkot kapnék, mint anno Beatrix királyné...
Visegrád-Nagymaros alagút
Visegrád és Nagymaros között, a hajók és a halak alatt köti össze a két „várost” egy titkos alagút. (Na jó nem annyira titkos.) A bős-nagymarosi vizerőmű egyik „melléktermékeként” született 1995-ben. Tehát átsétálhatunk a Duna alatt.
Ez mennyire jó lenne! Ha megépült volna az erőmű, a tetején átvezetett volna egy híd is a beruházók ígérete szerint, hogy megkönnyítse a térség közlekedését. Végülis erről még csak Széchenyi óta folyik az eszemcsere. (Tiszta Júdea Népe Front a Brian életéből, no meg a Júdea Népfront.)
Végül csak az ívó- és szennyvizet, az áramot és a telefonkábeleket vezették át a Duna alatt. Az út a Duna alatt, összesen 10 perc Visegrádra, de előtte mindenféle előkészületek szükségesek az üzemeltetők részéről. Be kell kapcsolni a levegőztetést, meg ellenőrizni ezer dolgot, hiszen bármikor bármelyik vezeték berobbanhat és akkor a keskeny folyosót először elönti a szennyviz – szar halál lenne – majd a Duna. Nagyközönségnek egyébként nem nyitják ki az alagútat, én viszont kicsi vagyok...
Azonban vannak még itt ötletek, ha nem a vízen akkor a levegőben...
Vina Projekt- Visegrád Nagymaros összekötése függővasúttal
A turizmus és idegenforgalom fellendítése céljából és az infrastruktúra fejlesztése érdekében támadt Naményi Péter Úr ötlete, hogy a két települést függővasút kösse össze. A probléma még mindig ugyanaz. Miként lehetne átjutni a folyó egyik oldaláról a másikra, ha nem akarunk több ezer forintot kifizetni a kompozásra?
Az ötlet nem rossz, hiszen Rio de Janeiro-ban is milyen remekül lehet függővasutazni a Cukorsüveg hegyre! Mennyire jól működik ez külföldön! (Ettől mindig úgy érzem, mi magyarok népmeseileg determinálva vagyunk. Van az itt és van az üveghegyen túl.. ahol van az üvegzseb is..)
Mivel munkaerőhiány is van Visegrádon a sok-sok szállodában, több szempontból is jó lenne megoldást találni erre a nem túl kellemes kényszerhelyzetre.
Egy drótkötélpálya már működik Visegrádon, a Canopy. Igaz egy óra alatt lehet lejutni a pályán, mivel a csoportokat 8-10 fővel indítják és elég sokat kell várakozni az oszlopokon mire sorra kerül az ember, 3.800 forintnyi pénzért. Nekem semmi extrém nem volt benne az áron kívül, kifejezetten unalmasnak találtam a csúszkálást mert a magasság nem jelent kihívást de sokan teljesen pánikba esnek a három emelet magas oszlopokon. Úgyhogy függővasút is, meg a drótkötélpálya is kilőve a tériszonyosok miatt nekik marad az alagút, melyből viszont a klausztrofóbiások maradnak ki.
Kompromisszumos megoldásként javasolnám a hídat.
Ui: Naményi Úrnak! Erőt, egészséget és még sok-sok évnyi kitartást kívánok a fantasztikus tervének megvalósításához!
Közel félmillióan voltak kiváncsiak egy videós tárhelyen Mátyás király bringázására.
forrás: www.videa.hu ????
Az idei reneszánsz évben Mátyás király non-stop kísérteni fog, jegyeket szed múzeumokban, villamosokon, jár-kel a város utcáin - és itt a város alatt Budapestet kell érteni gondolom, mert erre nem tér ki a programszervező iroda – jó szokásához híven a tömegben elvegyülve. A fene egye meg, hogy én nem tudok egy olyan tendert megnyerni, ahol álruhás Mátyás királyokat kell bevetni Budapesten....
Ennek az a lényege a
www.reneszanszev.hu oldalon található cikk alapján, hogy ha találkozunk a megelevenedett, olykor interaktiv Mátyás királlyal, akkor ezt a reneszánsz év első előjelének tekinthetjük. Ennyi.
Mégis hogyan ismerhetjük fel az álruhába öltözött Mátyás királyt?
December 6-án a Mikulás jelmezét vette kölcsön és a Vörösmarty téren, no jó a Reneszánsz Év arculatának színeibe öltözött és paranoid szokásának híven Mátyás királlyal kapcsolatos kérdéseket tett fel gyerekeknek, akiket természetesen meg is ajándékozott. ..
A fenti logikát követve kiváncsian várom a Húsvéti attrakciót.
Ez a Mátyás már a modern kor gyermeke, van neki stájlisztja, meg imázsfilmje, ami nélkül egy trendi celeb ma nem is létezhet. A Piáros csapatnak üzenem, ha nagyobb pubilcitást szeretnének akkor mindenki Norbija kicsit dolgozhatna az izomzatán, mert a fegyverzet felemelésénél gondjai támadhatnak a Palotajátékok időszakában.
Az imázsfilm zenéjét a Tilosból és fűszagú partikról (a közönség szívja) jól ismert Palotai Zsolt mixelte, akinek több, mint tiz éve nagy rajongója vagyok. Anyum szerint az a fajta zenei irányzat, amelyet Palotai játszik pontosan olyan, mint amikor egy dobszerkót legurítanak a lépcsőn. Fogalmam sincs hol hallhatott ilyet...
Ettől függeltenül azt kell, hogy mondjam – bár ez az én véleményem – a remixelt Mátyás király nekem nem gyere be.
Tehát Mátyás tényleg álruhában van és igen szarul reinkarnálódott szerencsétlen. Hol a rómaiakkal, hol Jézussal keverik össze. Mátyás király valószínűleg forog a sírjában lassan tényleg kísérteni fog,...
01.24.
Annyi minden eszembe jut a reneszánszról, de a fentiek egészen biztosan nem. Ami vigasztal, a Szépművészeti Múzeumban nyíló kiállítás: A Mediciek fénykora. Ugyanezen a napon kerül megrendezésre Visegrádon is a visegrádi Mátyás Király Múzeumban a Mátyás király és a reneszánsz Visegrádon című kiállítás, amely ugyancsak a képzőművészetén, zenéjén, történelmén és építészetén keresztül mutatja be az adott korszakot.
A Múzeumnak remek humorral és előadói készséggel megáldott, művelt idegenvezetői, régészei vannak. Feltétlen érdemes igénybevenni szolgáltatásaikat, mert egyszerűen zseniális, biztos vagyok benne, hogy az előadások és a kiállítások is figyelemfelkeltőek, magas színvonalúak lesznek.
Visegrádon két hete próbálok utánajárni ezeknek a rendezvényeknek igen kevés sikerrel, (igaz nem lehet ezért hibáztatni senkit, hiszen az a pár szakember aki ezeket a rendezvényeket, a turisztikai programokat szívvel-lélekkel szervezi több, mint túlterhelt + kevés elismerésre és gyenge részvételi arányra számíthatnak a város nem túl érdeklődő lakosságától, kritikára viszont sokkal inkább a dolgozni nem szerető munkatársaktól – as ususal).
Azonban a mai napon már felkerült a tájékoztató anyag, a Mátyás Király Múzeum honlapjára, végülis már csak 2 nap van a rendezvényig. Valójában Visegrádon nem is kell meghirdetni a Reneszánsz évet, non-stop az van. Ördögi kör.
Talán ezért nem is jutott elegendő forrás a városnak a rendezvénysorozatra, úgy ítélték meg, hogy Visegrádon ugyis ott van az a sok műemlék meg múzeum, bőven elég az nekünk a reneszánsz évre, minek ide bármiféle forrás, pályázati pénz, majd kapunk álruhás Mátyás királyt Jézusnak öltözve.
Ki érti ezt.
A konkurencia, az "ellenség" lebecsülése mindig óriási tévedés. Olyasmi ez, mint egy rossz katonai stratégia. 1815-ben Napoleon alábecsüli Wellington védelmi képességeit, de Okinawán az amerikaiak éppúgy elszámítják magukat, mint 1954-ben a franciák Dien Bien Phunál...
Tévedni emberi dolog - békében és háborúban egyaránt. Az ember téved, ha rosszul értékel egy tényállást, szubjektív módon izgaznak tart valamit, ami objektíven nézve hamis. Létünk alapvető tapasztalata azonban tévedéseinkben, hibáinkban keresendő. Sajnos csak utólag ismerhető fel, hogy tévedtünk és ez biztos okozott némi fejfájást Kleopátrának is az actiumi csatát követően.
Tévedésünk jól észrevehető, a kár pontosan felbecsülhető. Talán pont ezért érdmes következetesen élnünk és tartani magunkat ahhoz az alaptételhez, hogy minden tettünknek következményei vannak (ezoterikus körökben a gondolatainknak is!), mégha nem is hat ki nemzetek sorsára de a sajátunkra és közvetlen környezetünkre biztosan.
Ezt a fajta tudatosságot hiányolom én a mai világból.
Sokkal könnyebb a konkurenciát vagy a "hülye" vendéget szidni, önigazolásokat gyártani és elhitetni saját magunkkal azt a borzalmasan nagy hazugságot, hogy saját életünk és sorsunk nem a mi kezünkben van. (Boldogságunkról nem is beszélve)
De az ember évtizedek óta ugyanaz, ugyanúgy gondolkodik, érez, szeret, gyülől, ugyanúgy visel háborút és hárít, mint elődei. Új köntösben lényegében régi hibák bukkanak föl, melyek szerkezetükben, ok-okozati viszonyaikban azonosak.
A Nagy Goethe is megmondta: "az ember ameddig él, addig téved." (Faust) és egyébként is "háború csak azért van, hogy béke lehessen?" (Arisztotelész)
Kundera mellett még mindig egyik nagy kedvencem Halloway János csöppet sem "olyan" politikai regénye, a "rendszerváltó szerelmek". Emberi kapcsolatok kuszaságáról a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek hangulatával és az emberi esendőséggel.
Az író szerint szatirikus mese felnőtteknek. Óriási.
és a mottó?
"A szerelem egy férfi és egy nő között csodálatos dolog. Azonban jól meg kell választanunk azt a férfit, és azt a nőt, akik közé befekszünk" - Woody Allen
Lehet csodálkozni.
Álszerény szemérmeseknek, nyárspolgároknak nem ajánlom.
Felkelt a Nap, előttem egy kicsit jobbra, a Duna felett, a reggelhez képest ma sokkal narancssárgább a szokottnál, pont olyan szine van, mint a reggelire elfogyasztani kívánt tükörtojás sárgájának. A meleg rózsaszín és sárga színektől, a fagyos köddel együtt mégis valahogy Indokínát idézi a látvány. Kimondottan alacsonyan tart még az égremászásban, bár én sem állok jól a reggeli készülődésben.
Már úgy ismerik Őt Visegrádon, mint engem. Szerencsére jobban is kedvelik, bár az én népszerűségi indexemmel nem nehéz versenyezni...
Rég járt a városban. Olykor olykor még előfordul itt egy rövidebb időre, de egyre ritkábban.
Jó, jó messze van és nem adják ingyen a benzint sem és én megértek mindent és racionális énem mindezt magától is kitalálja, no de az emocionális én, na az aztán lázad. A skrizofénia is valahogy így kezdődik...
Na szóval hiányzik Visegrádról, mert annyira sokat voltunk itt együtt. Dolgoztunk és dolgoztunk meg amikor nem dolgoztunk akkor beszélgettünk a dolgozásról, meg csináltunk mást is, de az egy privát blog tartalmába férne inkább bele. Jó volt és szerettem azokat a napokat, mégha egy kissé túlpörgött is a melódia a legutolsó évben. De mivel mindketten munkamániások vagyunk, így találtunk egy közös hobbit. Na jó, több szabadidővel azért kiegyeznék.
VisegRádon (is) Rád gondolok. Egyedül soha nem ebédelek vagy vacsorázok a finomságokkal megrakott svédasztalról, nem ülök le feketézni és cigarettára gyújtani a hallban és nem eszem meg a csokoládéba burkolt mogyorókat a mini-bárból. Ezek mind Hozzá kötődnek és azokra a neves napokra tartogatott szokások, amikor mindketten ráérünk és tudunk találkozni, továbbá együtt dolgozni a koránkelős másnapokon, amikor már hajnalban a Napot lessük, hogy szép időnk legyen az outdoor munkához.
Locs-pocsban és szélvédőt fagyasztó mínuszokban Visegrádon az ember legfőképpen egy jó hótaposó csizmának, kesztyűnek, sapkának és sálnak veszi hasznát. A hegyen még ropog a hó az ember lába alatt és az ablakokra hajnalban jégvirágot rajzol a tél. A Fellegvár folyamatosan ködfátyolba burkolózik, vagy a felhők felett levitál és a Duna felett is hasonló fehér felhő pamacsok úszkálnak. Álomszép
Amíg fővárosunkban dolgoztam a magazinos cégnél és a reggeli órákat számos sorstársammal együtt töltöttem az autóban, mszí donalds kávéjával, a közlekedési dugókban. Akkor még volt értelme a kis csini kabátkáknak, kalapoknak, Angela Falconi tűsarkú csizmáknak és a hozzájuk illő, neves családból származó táskáknak. Még néha rám tör a nosztalgia és elővakarom őket a gardrób mélyéről, de vidéken ez olyan nevetségesen hat és nem könnyíti meg az amúgyis nehézkes beilleszkedési szándékaimat meg közlekedésemet. Kivételesen szocializálódnék.
Másrészt ma már valamennyire kinőttem gyermeki sznobizmusomat.
Félreértés ne essék, nem az a célom, hogy Dale Carnegie ijesztően manipulatív receptkönyve a „Hogyan szerezzünk barátokat?” szerint szeretnék szimpátiát kivívni, hiszen az efajta interperszonális vonzalom semmi másról nem szól, mint a nem éppen érdek nélküli szeretetről. Az érdek pedig nemcsak az anyagiakra vonatkozik sok esetben.
Azt gondoltam, hogy egy szállodában, étteremben igazán jól lehet kapcsolatot építeni, de ahová az emberek pihenni jönnek ott nem szeretnének nagyon új ismeretségre szert tenni, ha mégis azt azért nem éppen az érdekmentes barátkozási szándék vezérli. Ez aztán a társas magány. Így a télidő és locspocs idején azt veszem észre, hogy egy árva lélekkel sem találkoztam, közlekedési csúcsforgalom végképp nem akadályoz a haladásban és egyedül pöttyögöm a billentyűzeten az irodában. Valahogy másképp képzeltem én ezt a turizmust.
Csak ilyenkor fagyban és hóban, nehéz rávenni az embereket, hogy felejtsék el a plázák világát, kaparják elő a hótaposójukat a szekrények mélyéről és jöjjenek ki Visegrádra kirándulni, forralt bort inni és ha szerencséjük van talán a Fellegvár is előbújik téli a felhőtakaró mögül. Arról már nem is beszélve, hogy például hóban, Telihold idején mekkorra élmény sétálni egy nagyot és hógolyózni! Agresszió és fusztráció levezetésére is igen alkalmas tevékenység, a hóember építés az már egy bonyolultabb pszichokérdés, pláne ha csoportosan tesszük.
Nagyvillám Étterem
10 évvel ezelőtt fogalmam sem volt, milyen épület húzódik fel a hegyre felvezető út melletti erdők mögött. 1999. szeptember 11-én jártam először az étteremben, egy forró napsütéses napon. A Panoráma teraszon ültem és moziztam.
Néztem ahogy lebukik a nap a Dunát ölelő hegyek mögött, ahogy már csak a Fellegvár olyan jól ismert, jellegzetes kontúrjai látszottak, figyeltem a szomszédos teremben zajló esküvőt. Nagyon meghatározó élmény, különösképpen egy pohár jó képességű vörösbor társaságában és némi olivaolajban pácolt, friss zöldfűszerekkel megbolondított grillezett zöldségek, házi juhsajt, piri-piri paprikával töltött olivabogyó, erdélyi padlizsánkrém és húsos paradicsom kíséretében.
Nagyon sok helyen jártam időközben.
A világ legjobb éttermeiben, a világ legnevesebb mesterszakácsainak ételkölteményeit volt szerencsém megízlelni a leghíresebb pincészetek remekeivel együtt. Tanultam, tanultam és tanultam. Persze a japán szakácsok kreativitásával, tudásával, változatos alapanyag felhasználásával nagyon nehéz egy lapon említeni bárkit is, hiszen ott az egész nemzet még az erdőt is úgy járja, hogy ez a növény ehető ez meg nem...
Tehát ízek és kalandos utazások után újra Magyarországon. (Nem annyira itthon-otthon ez már az emberek miatt.) Az étterem azóta egy exkluzív emeleti szinttel bővült de megtartotta kedves fűszerkertjét és azt a markáns ízvilágot, amiért még megéri hazatérni, ha nem is másért, mint egy tárkonyos-tejfölös vadászlevesért a kedvenc Irsai Olivér üdeségével együtt.
Az idén is lehet fél áron torkosodni, Visegrádon a Nagyvillám Étteremben.(www.nagyvillam.hu)
Az étlapon található ételek és italok feltüntetett árának csupán az 50%-a kerül számlázásra.
Nem kábítás, nem ámítás, az étlapot sem szoktál kicserélni erre az alkalomra, hiszen a cél új vendégek meghódítása, kissé a 30-as hajadonokra jellemző módon, mégpedig a hasukon keresztül.
A Torkos csütörtök lényege egy csipetnyi marketing, PR fűszerezéssel, amiből lesz kinek főzni a jövőben és lehetőséget ad reménybeli törzsvendégekre szert tenni. A lehetőség adott, a többi rajtunk áll vagy bukik.
Pályafutásom első éveit jól felépített multinacionális multiknál sikerült eltöltenem aprócska kis csavarként a hatalmas gépezetben. Majd egy giga-nagy angliai kiadó jóvoltából szinte teljesen szabad kezet kapva, a szaklapok, magazinok piacán tevékenykedtem ismét néhány esztendőt. Ezt követte marketinges munkakör a filmgyártás, hr területén, nem kevés PR és rendezvényszervezési feladatkörrel kiegészítve.
Végül becsöppentem az Idegenforgalom, turizmus állóvízébe.
Nem mint szakember, hanem mint PR, marketing és honlap bütykölő kisiparos.
Eleinte nem akartam elhinni amit látok és nem azért mert én olyan profi lennék. (Inkább az önbizalomhiány jellemzőbb tulajdonságom, mint a győzelmi zászlós ki-vagyok-én felvonulás.. bár itt ez groteszk.)
Már javában 2-essel kezdtük írni az éveket, de még a szállodáknak, éttermeknek se honlapja, se fotóik max. papíron egy-kettő, egyszerűen semmi. Adatbázist még csak nem is remélhettem. A vendég, megrendelő telefonál aztán ennyi. Borzalmasan nehéz volt nekiállni építkezni. Ilyenkor becsatlakoznak persze a hátráltató erők is, még véletlenül sem írná be egy táblázatba kivel beszélt, vagy kinek küldött ajánlatot másrészt mivel ismerősön keresztül kerültem be, esélytelen voltam bármiféle múltbeli tapasztalatra hivatkozni.
A hibáimat észrevették így egyedül úgy tudtam túlélni azt a kőkemény munkás időszakot, hogy igyekeztem nem hibázni, 25 évesen nehéz. Hasznos tanulóévek következtek.
Megérte.
Rengeteget tanultam egy új szektorról és annak igen sajátos jellemzőiről és saját magamról, gyengeségeimről, erősségeimről.
Olyan látványos sikert hozott a honlap, melyet soha életemben nem értem el. Igaz azokban az időkben nagyon kevés szolgáltató rendelkezett honlappal vagy amely annak nevezhető lett volna. (Az üröm az örömben, hogy "hülyék között okosnak lenni" nem nagy dicsőség. Ez egy mondás, nem spontán lehülyéztem a konkurenciát.)
A honlapok csupán az éttermek esetében 80%-os növekedést hoztak a rendezvények területén és teljesen átalakult a forgalomban a cégek, egyéni vendégek, csoportok aránya. A különböző rendezvénykoncepcióim kitalálására még mindig úgy néznek, mintha nem lennék teljesen százas, de lassan megszokják és belátják. Programot, stílust, mindig valami újdonságot kell nyújtani a vendégeknek. Az Internet pedig jó barátja a marketingnek.
Pont ezért voltam annyira boldog, amikor beindult ez a Torkos Csütörtök kezdeményezés, mert elindítottak egyfajta szemléletváltást a vendéglátás területén is, hogy ne csak egy lépéssel előrébb nézzünk a jövőben, vegyük fel a versenyt a többiekkel önigazolásgyártás helyett és helyezzünk nagyobb hangsúlyt a szolgáltatás színvonalára.
Ezt a remek programot a Magyar Turizmus Zrt-nek, és a személetet a volt vezérigazgatónak Dr. Galla Gábornak köszönhetjük, aki számos olyan kezdeményezést indított el, melyek igencsak meglódították azokat a lassan döcögő szekereket.
Azt hiszem ebben a szakmában ha valakit, akkor Őt nagyon lehet tisztelni. (Nekem személy szerint Ő a példaképem..)
Egyszer mázlim volt és tudtam beszélgetni vele arról, miként indult a pályafutása, milyen elképzelései voltak és vannak. A stabil értékrend, lelki tartás és tisztaság mellett talán az elhivatottsága fogott meg a legjobban. Már egész fiatalon pontosan tudta mit akar, milyen céljai vannak és honnan, hová szeretne eljutni. Végigjárta azokat a nehezen mászható létrákat külföldön és itthon is. Tanult és tanult és tanult.
Neki köszönhető, hogy a marketing szemlélet végre szerepet kapott a turizmus, idegenforgalom több területén, hogy egységesebb arculattal kezdtük el kommunikálni a világ felé kik is vagyunk mi magyarok.
El tudom képzelni milyen harcok árán, de megvalósult az a reklámkampány, amikor Magyarországot megszemélyesítették, hiszen ez a legkönnyebb és hatékonyabb módja egy "termék", "szolgáltatás" reklámozásának ha egy személyhez, figurához köthető. (sztárok, meseszereplők, híres emberek, sportolók akikkel azonosulni lehet stb.)
Jött Laky Zsuzsi, Polgár Judit és a sokat vitatott Tony Curtis stb.
Nekem kimondottan tetszett a kampány különösen a képek és a szöveg könnyed és tartalmas játéka: "Talent for entertaining, „tehetség a szórakoztatásra”.
Csúcs volt.
A 2005-ben csúcsokat értünk is el.
Megtanította járni a "gyereket" és útjára engedte. Az értékrendszere, múltja és hagyományai adottak (1956, paprika, gulyás, cigányzene, Puskás, gémeskút, Rubik kocka stb.) de a látásmódja és kommunikációja már a tökéletesen versenyképes a nyugati országokkal.
Köszönjük! és a Torkos csütörtököt is! www.menjunkenni.hu
Év végi Hjajrá
A két ünnep közötti, nálunk csak CSÚCS!szezonnak nevezett időszakban, Visegrád városának szálláshelyeit a zömében belföldi, turisták szállják meg, annak reményében, hogy kipihenhetik az Óév fáradalmait és sorstársaikkal együtt boldogan köszönt reájuk az Új Esztendő.
El tudom képzelni, mennyire pihentető lehet az egész családnak kb. 30 négyzetméteren együtt ébredni és feküdni egy tévével felszerelt szállodai szobában.
Kényelmesen reggel felkelnek, lemennek reggelizni az étterembe, ahol a gyerekek gondosan szétszórják a müzlit a padlón és futkároznak a felszolgálók között.
Ha még nem tudnak járni akkor ordítanak.
Ezt követően a vendégek - mi mást tehetnének - legalább 200 honfitársukkal a "wellness centrumban" lazítanak, ahol ha szerencséjük van, találnak még szabad nyugágyat és a hét folyamán, legalább egyszer be tudnak jutni a pezsgőfürdőbe, barátságos fukszjanik közé. Ez az hely és pont ahol női vendégeink igen magas százaléka megfogalmazza Újévi fogadalmait és növeli Rubint Réka fitness DVD eladási statisztikáját..
Szegény lurkók, megőrülnek rövid távon gyermekmedencék hiányában.
Az idős nénik mellé való ugrálással és a szauna állandó locsolásával teszik maguk számára is élvezhetővé a spa életérzést.
A szülők részére, az a pár perc jelenti a nyugalmat - vagy az éppen aktuális fejfájás berobbanását sex ellen - amíg én lefoglalom a csemetéket mindenféle játékokkal vagy fitness tevékenységgel.
Siesta.
A gálavacsora azt jelenti, hogy mindenki felveszi azt a ruhát amire egy vagyont kifizetett és 8 másik idegen emberrel ücsörög egy asztalnál, majd végigeszi a menüt. Van műsor is, meg lehet táncolni is. Fantasztikus buli.
Mindig akadnak "hírhedtségek" is, akik a nagylétszámú közönségtől igazán elemükben szokták érezni magukat és nagykanállal adagolják a természetességet. Lenyűgöző cirkuszi mutatvány!
Azt hozzá kell tennem, hogy meseszép volt az erdő a fent említett időszakban és valahogy az idei évben sok normális Vendég is akadt, akik kirándulással és megítélésem szerint értelmes programokkal töltötték el Visegrádon azt a pár napot.
Az idén kevesebben hitték azt, hogy valamiféle reality-show fő sztárjai és mindenképpen produkálniuk kéne magukat.
Nem azt mondom, hogy nem kell szállodában szilveszterezni, nem is a vendégeket akarom bántani.
Inkább a szállodáknak kellenne arra törekedni, hogy megfelelő szolgáltatásokat, programajánlatokat tudjanak nyújtani és döntsék el ki is a célközönségük, mert a gyermekes családok és a párok érthető módon, nem szeretik túlságosan egymás társaságát.
Két part között
Az Új Esztendő közeledte városunkban túl sok változást nem hozott, nem pörögtek fel a népek, hogy bepótolják elmulasztott tennivalóikat, kivéve talán a Nagymaros-Visegrádi rév üzemeltetőit (akikről már írtam) (Valószínűleg olvashatták érdektelen, kis írásaimat, azért fogalmazok ilyen szolidan, mert szerénységem határt szab a továbbiaknak :)... ÉS megváltoztatták a menetrendet, mégpedig a Budapest-Nagymaros vasúti menetrendjéhez igazodva! Ez így rendben is volna, hiszen lehetetlenség volt elérni a vonattól a kompot, mivel az mindig késett.
Most aki a pár perces Nagymarosról-Visegrádra kompozást követően Esztergom felé busszal kíván tovább utazni, annak bőven marad ideje megkóstolni a rév büfé fergeteges forró csokoládéját, ha nem akar szétfagyni, váróterem hiányában. Tehát lekésni már semmit sem lehet, maximum csak várni és várni. A szándék a fontos tehát. Nagymarosi oldalon minden Ok. Visegrádról kicsit nyugodtabb tempóban lehet hazaérni, de addig is az ember próbáljon meg meditálni.
Svédcsavar.
Jól szervezett vasúti társaságunk azonban gondolt egyet, meg sem kérdezve Atlantiszékat, és megváltoztatta a vasúti menetrendet. Velünk magyarokkal egyszerűen nem lehet jót tenni..
No comment.
Hóágyú és Üvegtigris
A visegrádi sípálya gőzerővel üzemel, esti kivilágítással, hóágyúval, felvonóval és üvegtigrissel.
Minden van, ami egy kellemes kis csúszkáláshoz szükséges.
Gyerekeknek és kezdőknek a legideálisabb. A profiknak egy új technika, snowboard v. telemark elsajátítását ajánlom, de érdemes felidézni szánkózási emlékeinket is az arra kijelölt pályán. Hölgyeknek edzőterem helyett kiváló fitness tevékenység a gyermekek felhúzása szánkón a domb tetejére. Non-stop kitörés..
Felnőtt fejjel, a szánkóval történő lecsúszás végig felemelt lábakkal, sokkal félelmetesebb és gyorsabb is, hála gyarapodó testsúlyunknak. Aki végképp nem tud már mit csiszolni a technikáján, próbálja ki nagyobb mennyiségű forralt bor elfogyasztása után a síbalettet. Katartikus élmény!
Na mindegy. Csak azt akartam írni, hogy le a kalappal a fiúk előtt, hiszen globálisan felmelegedő világunkban nem kevés elszántságra és optimizmusra van szükségük, hogy igen komoly pénzeket ruházzanak egy 352 méter magasságban fekvő sípályába! Köszönjük!
Tényleg szuper lett, a maximumot hozták ki belőle és igazán megérdemlik a tavalyi hómentes tél után ezt a kis fagyot.
Nagyon Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
Nekem nagyon boldog volt eddig ez az új év, azaz 2008. Nevezzük nevén a gyereket.
Azt mondják az ezotériában, asztrológiában, meg mindenféle humiban hívők, hogy ez az év csakis sikeres, boldog és nagyszerű lehet, mivel a Szaturnusz távozott és jött helyette a Jupiter.
Arról ugye nem is beszélve, hogy PÁÁros év!
No kérem szépen, akkor az idén tehát párban vagyunk, aztán jól élvezzük ki ezt a bő esztendőt, mert 2009. bizony páratlan. Hjaj... ezt követi a tudatalattid csodálatos hatalma. Puff neki, párosodjunk.
A bottle of Côte de Nuits, Gevrey-Chambertin 1986..
A Zsitvay kilátó kicsiny várként emelkedik a bobpálya fölött. Emeletein belül kiállítások várják a nézelődőket, kívül elénk tárul, hogyan kunkorodik Duna a Börzsöny körül, a fellegvár, a hegyek, mezők, városok, a Dunakanyar minden szépsége. Nagyon szép a táj.
Azt is hozzá kell tenni, hogy az kilátó új bérlői? tulajdonosai? Példaértékűen rendben tartják és a Parkerdő is hozzátette amit lehetett. Aki bírja hosszan kanyargó csigalépcsőket, fent a helye a legfelső szinten! Útközben az Y elágazásnál meg lehet tekinteni azokat a facsemetéket, melyeket ültettünk. A növekedés nem az erősségük. Gondoltuk szép kis fasor lesz ott.
Egyébként is fasor-mániás vagyok.
Legutóbb igen sok fasort megtekintettünk Ő vele.
Megnéztük gróf Széchenyi Antal és Barkóczy Zsuzsanna által telepített nagycenki hársfasort és onnan a zárva tartó meseszép kastélyt. Kívűlről.
A fertődi őszi ködbe vesző, vadgesztenye fasort. A kastélyba egyetlen egy alkalommal sem sikerült ezidáig bejutnunk.
Ha már fák és azok sorban:
Egyik nagy kedvencem Balatonfüred parti sétányának fái, melyek mindegyikét egy-egy híres ember ültette.
Például Tagore, a világhírű hindu költő, akinek a szerelem volt az egyik kedvenc témája. Ki tudja hogyhogy de Balatonfüreden gyógyítatta szívbaját és felépülésének örömére egy hársfát ültetett el a parkban. A fa egy emlékversét őrzi.
Aztán egy másik költő, a Nobel-díjas Salvatore Quasimodo is ültetett egyet, melyen az ő emléksorai találhatóak. Ezt követően Indira Gandhinak is van egy fája, no meg a szovjet-magyar barátságnak. De nem szeretném kihagyni a Nobel-díjas Dr.Wigner Jenőt, Dr. Farkas Bertalant sem. Fasorral el vagyunk látva szerencsére.
Tehát voltak gyenge próbálkozásaink a fasorra Visegrádon. Viszont ha már fák, akkor arborétum. A nagyközönség előtt nincs nyitva, be kell jelentkezni, de megéri. Páratlan szépségű! Majd legközelebb írok erről is, de most mennem kell aludni, mert holnap nem lesz erről felkelni és megmászni a Fekete-hegyet.
Jövőre lesz 550 éve, hogy trónra lépett Hunyadi Mátyás.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium célja, hogy a történelmi évforduló kapcsán az akkori – művészeti, kulturális, társadalmi, gazdasági tekintetben – fellendülő Magyarországra való visszatekintésen túl, megmutassa, mit jelent ma a reneszánsz.
2008. a Reneszánsz éve lesz Magyarországon, amely 2008. január 22-én, a Kultúra Napján indul és 2009. január 22-én, szintén a Kultúra Napján zárul, ezáltal immár 20 éve ünnepeljük ezen a napon a magyar kultúrát.
A Reneszánsz Év lehetőség egyben a kultúra szélesebb értelmezésére is.
A reneszánsz korában hazánkba érkező mesterek nemcsak találmányokkal, művészeti irányzatokkal, hanem friss, újszerű gondolatokkal, új életszemlélettel is megismertették Magyarországot.
Hatásuk érezhető volt – egyebek mellett – a gasztronómiában is.
„Fölvirágzott” a magyar konyha: a mai napig használjuk azokat az alapanyagokat, fűszernövényeket, amelyeket Mátyás kora ismert meg.
Hagyományteremtő „Gasztroreneszánsz” napokat szervezünk, amelyre az európai csúcsgasztronómia „nagyágyúit“ várjuk, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítunk kiváló minőségű alapanyagokat előállító gazdaságoknak, és azoknak az éttermeknek is országszerte, amelyek ilyen alapanyagokat használnak.
Annyira jó lenne, ha ebből valamit éreznénk is itt a Reneszánsz kort tökéletesen idéző Visegrádon! 20 éve ünnepeljük a magyar kultúrát?!
Reményeim szerint a kommunikációt "akciók" is követik, mint például a Torkos Csütörtök esetében. Érdeklődően próbáltam a lehető legtöbb információt begyűjteni a "Reneszánsz évről" de sajnos kudarcot vallottam.
Azért el tudok képzelni néhány rendezvénykoncepciót, melynek keretén belül a vendég szépen hátra hajítja a csontokat aztán elégedetten meghúzza a kupáját...
"Muszáj optimistának lenni, hiszen az ember annyi tehetségéről, intelligenciájáról elhíresült hülyével találkozik."
Stanislaw Jerzy Lee
A Fellegvár hajnalban a legszebb.
A Királyi Palota parkolójából pont a felkelő nap sugarai érik és olyan megközelíthetetlenül úszik a ködfelhőkben. Nem lehet betelni vele.
A Nagymamám egy igazi Úrinő volt. Eleve mindenki aki előttem élt és a vére csordogál cseppekben az én testemben, értelemszerűen vagy Úriember vagy Úrinő volt. Csupán ült a nemesi birtokán és sztoikus nyugalommal, ki-ki tekingetett a birtokra, miközben a délutáni feketéjét szürcsölgette végtelen unalmában. Viszont, zseniális tehetséggel tudott beszélgetni a semmiről és úgy köszönteni az ismerősöket, mintha maga a First Lady lenne, megközelíthetetlen méltósággal és leereszkedő barátságossággal.
Mindig azt mondta, hogy egy igazi úrinő soha nem siet, nem fizet és nem csodálkozik. Persze mondott mást is, hogy tegyem a kezem a szám elé ha ásítok, zongorázzak ha vendégek jönnek, meg könyveket dugott a karom alá evés közben. A könyvpakolás valami perverz módon nagyon mániája lett, mert a fejemmel is próbálkozott, hogy szép legyen a tartásom, mindhiába...
Valamit nagyon elrontok én ebben az életben, mert úgy fizetek, mint a katonatiszt és az életem minden napja egy merő rohanás. Szerencse, hogy Visegrádon kell szaladnom az idő után, mert a budapesti csúcsforgalomban gondban lennék.
és non-stop csodálkozom. De tényleg olyan gyönyörű a Fellegvár a Palota Parkolójából! Egy csoda.
"Tehetség kell hozzá, hogy fittyet hányjunk annak, aminek híján vagyunk"
Pául Leataud
Pánikszerűen rám tört a fiatalodási, wellness láz. Különös hatással van rám az év vége...
Úgyhogy nincs is jobb hely, mint a Hotel Silvanus.
Egyszer-kétszer már eltöltöttem itt egy pár napot. Az uszoda a kék szín jegyében épült, varázslatos mozaik kövekkel kirakott úszómedencével, mely olyan hatást kelt az emberben, mintha a közepe felé egyre jobban mélyedne. Az egyik fal a panorámának lett alárendelve, előtte nyugágyak, virágok és az új "rehab" medence, amelyben már gyógyvíz van.
A legtöbben a pezsgőfürdőt kedvelik kör alakú és bugyog. Sajnos, ebben a műfajban kicsit jobb kategóriához szocializálódtam, így ezt mindig kihagyom, attól függetlenül, hogy az említett "jobb kategória" igencsak múlt idő..
A szauna, sókamra és illatos ayurvéda kamra a legjobb, ezek egy oválisabb római fürdőket idéző helységbe nyílnak. Színei, a mély bordó, a borostyánsárga és sötét zöld a Knósszoszi Palotára emlékeztetnek.
Az ottani ragyogó falfestmények jutnak eszembe a falra festett motívumokról is. A felmázolt férfiak, a futókutya mintával együtt rohannak és az ornamentális klasszicizáló stílusnak megfelelően. Olyanok, mint a gyermekrajzok, semmiféle perspektívával nem bírnak. Ez ám a kilátástalanság és a szimbolizmus.
Van kandalló is, a pompeji vörös és napsárga pihenő szobában. Itt lehet hanyattvágódni a nyugágyakban, lábakat felpolcolva hatalmasat horpasztani.
Az Ayurvéda kamra az a pont ahol mindig úgy érzem kisimultam, kipárolgott belőlem az a rengeteg feszültség, stressz és kínlódás amit hordozok magamban itt eltöltött hosszú percek után úgy érzem, ha innen visszatérek a mindennapokban, majd látszódni is fog rajtam, hogy mekkorát wellnesseztem és milyen egészséges vagyok.
Gyógynövénykeverékek illata melegítve, lágy félhomály ölelésében. Egyszer vacsoráztam itt. A medence partját és a tepidáriumot is végig gyertyák fénye világította meg. A tenger gyümölcseit ettük.
Wellness és fitness, mégha szép nem is lesz.. jó itt lent húzni az illatos gőzben a mézesmadzagot.. elalszom és éhenhalok. Jó lenne, ha itt lenne Ő és odabújhatnék mellé valamelyik szobánkban.
Locs-pocs és sár.
A jól bevált túraútvonalamat a temető mellett felfelé szaladó Újkert utcára kellett módosítanom, ha nem akartam nyakig sáros lenni. A komptól végig sétáltam a kihalt városon, majd a nekivágtam szelíd görbülettel indító kapaszkodónak. Az út felénél a szokásos kabát, sapka, sál lerángatása magamról, bepakolás a hátizsákba majd nagy lendület és uccu tovább. Nem a legszebb útvonal fel a Fekete-hegy tetejére, de ha azt nézzük az ember fizikumára igencsak jó hatással van, mivel szinte kitörésben tettem meg a fele utat. Azonban a hegyoldal beépült, gyönyörű panorámás házakkal. Ha lenne pénzem én is itt építkeznék és reggelente a Dunakanyarral meg a Fellegvárral ébrednék, bár ebből a Duna közelsége jelenleg is adott, különösképpen árvíz idején.
Érdekes, hogy ezt engedik a zöldek, az én egyszerű kis túraszervezésem meg állandó konfliktusforrás.
Egy kis munka, egy kis vendéglátás és fél tucatnyi ajánlat összekarcolása, olykor kipillantgatás a Fellegvárra, hátha picit kilátszik a köd mögül, mert fényképezni szerettem volna. Maradt a kandalló fotózása.
Visszafelé a panoráma úton túráztam lefelé, ami nem szokásom, mert zavar az autóforgalom, de féltem hanyattesem a sárban a túristaúton amilyen ügyes vagyok, illetve rám sötétedik. Legutóbb még egy vadmalacnak is sikerült a frászt hoznia rám.
A levegőt ilyenkor télen szó szerint harapni lehet. Fantasztikus. Végre először múlt el a fej- és szemfájásom hosszú idő után. Valami nyomja a szemidegemet, mert alig látok és kiégnek a látószerveim, a fejem meg széthasad hónapok óta. Persze az orvostól félek, így szépen várom inkább, hogy elmúljon.
Jó dolog csak úgy baktatni lefelé egy ködös erdei úton és belemerülni az erdőbe, figyelni a neszeket, a kíváncsi őziket.
De az a legeslegjobb, ha ketten vagyunk Visegrádon.
Lassan már Ő is hozzátartozik az életemnek ehhez a földrajzi pontjához. Fájna ha többet nem lenne itt velem.
Egyik lépés a másik után és a gondolatokat is magam mögött hagyom. Ez a legjobb egy hosszabb túrában, kiürül az agyam, és végül nem marad semmi csak az erdő és én.
Ahogy közeledem hazafelé viszont, a Patak fogadónál általában már arról álmodozom, hogy de jó lenne ha erre jönne és elvinne az utolsó szakaszon.
Nem szeretem a téli füstszagot a városban a tiszta levegő után, a város nyomorát a szürkületi félhomályban.
Valahogy a telefon is megérezhette, hogy visszatértem a civilizációba és meg is szólalt rendesen egy érdeklődő mennyasszony-jelölttel a vonalban, hogy szervezzem meg az esküvőjét. Ez is olyan furcsa, pont én aki saját magának semmi ilyesmit nem tervez. Végülis nem a nyilvános ratifikáció teszi a kapcsolatunkat élethossziglanivá.
Elvált férfiak számára ez egyébként is egy vérmes, női ábrándozás lehet.
Szerintem ők ugyanannyira utálhatják az esküvőre végződő filmeket, mint én a Csillagok háborúját.
Hazaértem.
Ma nincs erőm Visegrádra.
Csak nézem innen az ablakból a Fellegvárat a szakadó hóesésben és azon gondolkozom, hogy medvéknek van igazuk, már ami a téli álmot illeti. Egy ledolgozott szezon után ez lenne a minimum. Nincsennek turisták, már nem járnak a nagy kirándulóhajók, csak pénzügyi tanácsadók, telefonon és személyesen egyaránt…
Ma Vasárnap van ebben a hónapban meg valami biztosítós dömping, mert most ébresztett egy ismeretlen férfihang a mobilomon!
Hogy emlékszem-e rá, ez már eleve egy roppant kínos kérdés, mert fogalmam sem volt, honnan is kéne tudnom kicsoda. Mint kiderült szeptemberben már telefonált, de nem akartam szegényt bántani, hogy minden órában 60x csörren meg a telóm, konkrétan hogy emlékeznék rá?!
- Miben segíthetek? - kérdem én. Hátha asztalt vagy szállást akar foglalni, programokról érdeklődik.
- Azonnal értesíteni akartam új részvénycsomagunkról – erre ő így.
Megköszöntem kedvességét, hogy ennyire „önzetlenül” gondolt rám vasárnap délután és megkértem, hogy a jövőben ne aggódjék miattam. Mindezt még kedves, emberi hangnemben. Majd letámadott, hogy miként akarok gondoskodni a családomról így és a gyermekeimről. Ismételten megnyugtattam, hogy egyiket sem tervezem, így ténlyeg befejezném ezt a kellemetlen diskurzust. Rámenős, agresszív modora teljesen felbosszantott, mert mostanság minden napra jut egy ilyen kéretlen pénzügyi tanácsadó.
Annyira lefárasztott, hogy inkább továbbra is csak nézem inkább az ablakból a várat és nagy dunai uszályokat, akik átvették a királyságot a viziutakon a kiránduló hajóktól. És nem szállítanak turistákat :(
Visegrádot megközelíteni sokkal egyszerűbb, mint mondjuk Solymárt vagy Nagykovácsit vagy az igazi közlekedési-mélypont-élményem Biatorbágyot említve.
Budapestről kifelé át kell verekedni magad a Szentendrei út közlekedési dugóin, ha a kompot választod,akkor az egy család számára anyagi csőd.
A Budapest, Árpád-hídról induló menetrendszerinti buszjárat kb. két óra alatt érkezik meg a kis városkába. Kibírhatatlan. Na jó, hát akkor mi maradt?
A Budapest-Szob vasútvonal, Nagymarosi leszállással. A vonatkon mondhatni félóránként indulnak a Nyugati pályaudvarról. A tisztaságra még várni kell de ha nem kell a mellékhelységeket használnunk, kibírható.
Igenám, de a vonat és a Nagymaros-Visegrádi rév menetrendje még véletlenül sincs összehangolva, ha el szeretnéd érni a minden óra 45-kor induló kompot, igencsak szaladni kell! Mivel a vonatok késnek, egy kellemes órát tölthetsz Nagymaroson, ahonnét viszont csodálatos panoráma nyílik Visegrádra. A Nagymarosi rév szintén a város történelmi múltjára utal, hiszen igencsak antik-darab.
A pesti oldalról tehát a 2/A útvonalon, kiépített kerékpárúton, vasútvonalon Nagymaros zseniálisan megközelíthető. A két oldal közlekedése fényévekre van egymástól, a különbséget a Nagymarosi réven már érezhetjük.
Talán ez az oka annak, hogy itt nálunk Visegrádon az emberek mindig olyan szomorúak, mert hatszor meggondolja magát mielőtt útra kelne, kerékpárra pedig az üljön aki már megunta az életét.
Egy turistabusszal legutóbb egy időben indultam a rakpartról, egérutakon, száguldva Visegrádra, de szinte utánam pár percel be is futott a busz. Na ezek a sofőrök viszont tudnak valamit.
Erdőzúgás
Ha színes faleveleket akarok látni, ma már inkább lefelé kell nézelődnöm a lombtakaró szint felé, mint felfelé, de még így is gyönyörű az erdő. Visegrádon ebben az időszakban mindig köd van, de el kell mondanom a punnyadt városi népeknek, hogy ez a legcsodálatosabb időszak az erdőkben, amikor kis felhőpamacsok úsznak keresztül a rozsdaszínűre érett lombkoronák fölött.
Rövidet kirándulni a legjobban a Fekete-hegyen lehet, nem egy megterhelő túra de lenyűgőző panorámát nyújtó tisztásokat lehet érinteni a Silvanus melletti rétről indulú túristaútvonalon. Csak el kell indulni.
Nem szükséges a lelki nyugalomhoz El Camino, az erőkben egy nagyot túrázni, menni és menni a kitűzőtt célig bőven elegendő.
A Pilisben is remekül el lehet veszni belső útjaink és érzéseink világában azzal az izgalommal kiegészítve, amikor elcsörtet mellettünk egy vadmalac. Aki inkább felejteni akar, az vigyen magával GPS készüléket és toronyiránt haladva gyorsan megismerkedhet a turisták higiéniai szokásaival és zseniálisan megvilágosodhat, majd elkezdhet hallgatni a megérzéseire, hogy merre is lehet egy kitaposott ösvény, ahol nyugodtan, térkép segítségével eljuthatna a kívánt helyre. Ha erdészekkel találkozunk GPS készülékkel a kezünkbe, ne lepődjünk meg ha arról érdeklődnek melyik cég által szervezett csapatépítő tréningen veszünk részt...
A vadászokkal vigyázni kell, mert igen sokan vannak és lelkesen gyilkolják a vadállományt, ezért a kora reggeli túrákat annyira nem ajánanlám, rám és a szálloda sportos, futni járó vendégeire általában a frászt szokták hozni.
Viccet félretéve Visegrádon minden évszakban egyszer legalább kirándulni kell.
A Nagyvillám környékén található kb.150 éves tölgyesek, cserjékkel szegélyezett utak, és évszaktól függően sok-sok virág, ibolya, hóvirág, sárga pilisi bükköny a botanika iránt érdeklődők számára is csodálatos napot ígér. Ősszel erdei gombákat és gesztenyét gyűjthetünk ha még nem előztek meg minket a "nagyüzemi-játékosok".
Május végén még nem kaszálják le a réteket és leírhatatlanul gyönyörű látvány.
Ráadásul mountenbikeal is kiválóan lehet használni ezeket az utkat, de arra számítani kell, hogy szakaszonként sorompók zárják le a haladást az autók elől, nem egyszer lejtő alján, kanyar után.
Sajnos, nem egyszer láttam a lelkes bringásokat átrepülni ezeket a sorompókon, mert lefelé néznek nem tudom miért… Ha lenne egy kis üzleti érzékem kerékpárszervízt nyitnék Visegrádon.
Kék-túráról
A legrangosabb magyarországi turistaút az osztrák-magyar határtól, a 882 méter magas Írott-kő csúcstól indul, majd 1100 km hosszúságban kanyarog a Dunántúli- és az Északi-középhegységen át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóháza községig keresztül szép hazánkon.
Jelzése a nevéből fakadóan: kék sáv. (néhol ráférne egy újrafestés vagy egyértelműbb felfestése a kereszteződéseknél és akkor nem ugyanoda jutnék vissza ahonnét elindultam...)
Akik vállalkoznak a "kék út" végigjárására, megismerhetik Magyarország természeti szépségeit, föld- és vízrajzát, évszázadok alkotásait, különféle tájak mindennapi életébe nyerhetnek bepillantást és gyűjthetik a nehezen megtalálható pecséteket. Visegrádon a Nagyvillámot és a Fellegvárat is érinti a kéktúra. Számomra kellemes meglepetésként szolgált, hogy milyen sokan jelentkeznek nálunk be a pecsétet keresve. Fantasztikus érzés lehet, ha valakinek van elég ideje végigjárni a „kék út” minden állomását.
Aki szerette Micimackó pagonyos történeteit, szeretni fogja Visegrádot is, mert nekem mint nem idevalósi gyűtmentnek mindig a méltán híres medve kalandjai jutnak eszembe és mesekönyv belső borítóján található térkép.
Ugyanis Visegrádon van: Mogyoró-hegy, Kaszáló, Boglárka-forrás, Rekettyés-tölgyes, kék-út, Nádastó és sok-sok erdőlakó.
Esik a hó. Ilyenkor legszebb. Nyomás túrázni!
In labora requies.
Munkában a nyugalom.
Leolvasztani a lélekről a hájat, ahogy Hemingway írta.
Akik ilyeneket mondanak, biztosan nem a turizmus harcos frontján vívták csatáikat az érvényesülésért…
Itt élek napközben.
Mérsékelt öv, furcsa nyelv, amely szerintem véletlen sem hasonlít a finnek által beszélt idétlen hülve-pelyhes-hinta hangzásra.
A kultúra adott, mi ehető, mi nem, mit vegyek fel télen, nyáron, hogyan köszönjek a szomszéd néninek, hogyan használjam a kombinált bérletet. Viszonylag egyszerű és érthető a hazai alapfokú felhasználói kézikönyv.
A turizmusban töltött egy évtizedes tapasztalatomnak hála, már ránézésre meg tudom állapítani a turistáról, melyik nációból érkezett hozzánk és ezt követően már nem nehéz kitalálni, milyen ételeket fog preferálni, választ-e bort vagy sem, a kávét a desszert után vagy vele együtt vigyék ki a felszolgálók, és az ajándékboltokban mi lesz a kis „suvenír” szatyrában és mennyi szemetet hagy maga után.
De minket embereket be lehet szorítani egy ilyen keretbe?
Bizonyos országokban már messziről megismerik hazánk fiait, sőt van ahol anyanyelvünkön kommunikálnak velünk „magyar ne lopj” feliratokkal.
Vajon mennyire befolyásolja ez az aprócska kis földrajzi tény a személyiségünket? Valójában identitásomból mennyit kaptam készen és választhattam szabadon? Létezik kifejezetten „magyar” férfi v. nő típus a globalizáció századában?
Latin-amerikai és mediterrán kultúrkörökben ez a kérdés fel sem merül, Japánban és keleten is elég jól behatárolhatóak a nemi szerepek és azokkal kapcsolatos kötelező formaságok. Hazai pályán is akadnak persze „latinos temperamentumú” ifjak, de azt a fajta arroganciát, féltékenységet és birtoklási vágyat, mely Mexikóban vagy Argentínában teljesen megszokott (a helyi „Margaríták” és a hazai sorozat-függő unatkozó háziasszonyok kivételével) nálunk legfeljebb személyiség-zavarosnak titulálnák.
A hely szelleme.
Ismét.
Közép-Európai romantika talán?
Már Visegrádon is jól megfigyelhetőek ennek stílusjegyei: félúton az orosz maffiózó dízájn keverve egy csipetnyi szlávos komikummal, a nyugat-európai domesztikált férfitípus és a ciao-bella-építőipari életérzés között.
Nem lehet általánosítani, mert talán soha nem váltak el ennyire határozottan egymástól a generációk. Míg nagyapáink először szedtek a levesből és asszonyként becézték gyermekeik anyját, addigra mi „gloss-ikon” nevelkedett trendi nőcik, már sikeresen letörtük minden harci kedvét a legényeknek.
A vicc az egészben, hogy három-négy év már generációs különbségeket okoz. Itt vidéken egy kicsit lágyabb verziójában jeleni meg a cyber-gyerek-fíling, félénk tekintetű Brad Pityekkel, feketével körberajzolt szemű emósokkal vagy lányos arcú Megasztárokkal. Nem tudom.
A tévé sem segített. A férfiak is állandóan szőrtelenítenek, arcot krémeznek és illatba borulnak, mindent összepiszkolnak, sört isznak, mecset néznek, boldogan hümmögnek a feleség last minute főztjétől és valahogy egyáltalán nem olyanok, mint a kereskedelmi perceket követő filmek világmegmentő -szuperhősei.
Egy szállodában az ember mindennel és mindenféle embertípussal találkozik és akarva akaratlanul, ember ismeretre tesz szert. Naívan amikor már azt gondoltam na én aztán tudok mindent, újra elvesztem a generációs-nemzeti különbségekben, hogy csak na.
A hétvégén egy Társközvetítő iroda tartotta nálunk előre meghirdetett rendezvényét, melyre konzervatív értékrenddel rendelkező szingli, családra és gyermekre váró férfiakat és hölgyeket vártak. Első randi egy szállodában. Hagyományos értékrenddel.
Nos nem is tudom, én biztosan elvesznék az eféle királyfi-rendelőben.
Mondanom sem kell a férfiak kifejezetten kedvelik ezeket a fórumokat és sportszerűen „párkeresnek” majd „Te jobbat érdemelnél” leggyilkosabb klisével ellátogatnak pl. ide hozzánk Visegrádra, hogy családot alapítsanak?! Brrr.
Vajon mi magyar nők ennyire érthetetlenek lennénk? El tud igazodni még egy kósza, jólelkű királyfi a vártornyok között? Már ha van még kedvük sárkányt legyőzni, kötélhágcsón mászni és virágot szakítani.
Mérsékelt öv. Furcsa.
Talán nem is ezen múlik, talán nem is fontos.
Mindenesetre a hazai ízeknek csak van némi szerepük a személyiségünk alakulásában J
Ha a pszichológusoknak igazuk van és gyermekkorunk minden mozzanata illetve az akkor megélt emlékek meghatározó hatással vannak ránk, akkor engem a Mátyás királyról szóló esti mese a tévében mondhatni helyrajzilag determinált.
„Gyütment” vagyok, ahogy itt a városban mondják, ebben az tetszik a legjobban, hogy még azok a családok is ebbe a komolytalan kategóriába tartoznak, akik itt élnek vagy 4-5 generáció óta.
Nem élek itt, csak dolgozom, a turizmus egész embert kívánó kötelékében, ennek köszönhetően a napjaim oroszlánrészét Visegrádon élem le.
Azt gondolom képes vagyok a várost és annak értékeit kicsit kívűlről, madártávlatból szemlélni és oly módon látni, ahogy egy ide érkező turista.
Visegrádon minden együtt van, a gazdag történelmi múltnak köszönhető építészeti remekek, a természeti szépségek, a Duna vad kanyarulatát ölelő kék hegyek.
Amikor felnőtt fejjel hosszú évek után először jártam a városban, olyannak tünt, mint egy elhagyott villa kertje, buja növényzettel és sokat sejtető romokkal, falakkal, kövekkel.
Szeretem az erős helyeket, amely érzéseket vált ki, hatással van rám, magával ragad.
Hú most viszont elmegyek aludni, mert az álmosság ragadt magával és az ágy a legerősebb hely. Majd holnap Visegrád.
